24 °C Budapest

Amiről a mobilcégek nem beszélnek...

Pénzcentrum
2007. január 2. 14:00

Tudvalevő, hogy világszerte a legtöbb mobilcég kedvezményesen kínál telefonkészülékeket abban az esetben, ha az ügyfél bizonyos időtávra hűségnyilatkozatot ír alá. Arról már jóval kevesebbet lehet hallani, mi is történik akkor, ha a vásárló pár hét vagy hónap elteltével nem elégedett a szolgáltatás színvonalával, esetleg szolgáltatót szeretne váltani. A tengerentúlon még a hűségnyilatkozatos csomagoknak is van másodpiaca, emellett azonban egy kiskapu segítségével másképp is ki lehet bújni a szerződés alól. Lássuk, mit érdemes tudni!

Egy apró kiskapu vagy lehetőség? Kevesen tudnak róla...

Az Egyesült Államokban a hűségnyilatkozat által kötött periódus alatti szolgáltató-váltás akár 200 dolláros büntető díjat is maga után vonhat, a szerződések azonban szándékosan tartalmaznak egy fogyasztóbarát elemet, mely megkönnyíti a vándorlást, csak éppen ezt nem nagyon kommunikálják a piaci szereplők.

A tengerentúli ügyfeleknek azt kell bizonyítaniuk, hogy a szolgáltató a szerződés időtartama alatt úgy változtatta meg a díjszabását, hogy ez érintette őket. Október elején például a Sprint megemelte az SMS-ek díjait, így azok az ügyfelek, akiknek nem átalánydíjas SMS-csomagjuk van (azaz az elküldött mennyiséggel arányosan fizetnek), joggal állhatnak el a szerződéstől és díjmentesen válthatnak szolgáltatót.

A fentiekhez mindössze annyit kell tenniük, hogy a cég bejelentését követő 30 napon belül jelezniük kell a szándékukat a szolgáltató felé. Mindössze azt kell bizonyítani, hogy a változtatás érinti a havi számlát, azaz az előbbi esetben konkrétan azt, hogy nem átalánydíjas SMS-csomaggal rendelkezünk és havonta legalább 1 üzenetet szoktunk küldeni.

Az USA-ban mind a négy nagy szolgáltató, a Sprint, a Verizon, a T-Mobile és a Cingular is felkínálja ezt a lehetőséget ügyfeleinek, fogyasztóvédelmi csoportok szerint azonban a tájékoztatás hagy némi kívánnivalót maga után.

Érdemes még azt is kiemelni, hogy amennyiben a helyzet megoldására a szolgáltató esetleg egy másik díjcsomagot javasol, meg kell győződni róla, hogy a váltással nem tolódik-e el a hűségperiódus vége.

Inkább add el úgy, ahogy van! A másodpiac...

Alig egy évvel ezelőtt hozta létre Eric Wurtenberg és testvére a Celltradeusa.com nevű honlapot, mely gyakorlatilag virtuális piactérül szolgál a szerződéses kötelezettségek alól mentesülni akarók, illetve a kedvezményes ajánlatokra vadászók számára.

Konkrétan arról van szó, hogy a tengerentúlon a szolgáltatóknak bizonyos feltételek teljesülése esetén nincs ellenükre, hogy valaki más vegye át az ügyfél helyét, a lényeg csak annyi, hogy a szerződés megkötésekor tervezett bevételek tényleg befolyjanak. Nem kell hát mást tenni, mint az oldalon regisztrálni, feladni egy hirdetést, majd ha akad jelentkező, akkor felkeresni a mobilcéget.

Az eladó számára nyújtott előnyök egyértelműek (nem kell végigvárni a hűségperiódust), a vevő sem távozik azonban üres kézzel: mentesül az aktiválási díj alól és az esetek többségében motiváció gyanánt olcsón vagy sok esetben ingyen jut készülékhez.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el,  havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A honlapon az eladóknak csak akkor kell kifizetniük a 19.99 dolláros hirdetési díjat, ha akad jelentkező az ajánlatukra és meg akarják tekinteni a potenciális vevők elérhetőségeire vonatkozó adatokat. Az oldalon a szolgáltató, a hűségperiódus hossza, a havidíj és a telefonkészülék típusa szerint is lehet keresni, a havi látogatottság 75 ezerre tehető.

A Celltradeusa.com magában az adásvételben nem vesz részt, csak közvetítői szerepet játszik, melyet a mobilcégek ugyan nem támogatnak, de nem is elleneznek.

Fontos tudni...

Mielőtt az elszánt amerikai nekiesne a fenti weboldalnak, nem árt kapcsolatba lépnie a szolgáltatójával, hogy milyen feltételek mellett adhatja tovább szerződését. Az átruházást mindenki engedélyezi, akad azonban olyan szolgáltató, mely személyes megjelenést és aláírást kér, ami érthető módon a földrajzi korlátok miatt leszűkíti a potenciális vásárlók körét. (Valahol az egész tranzakcióról elég csak telefonon értesíteni a szolgáltatót...)

Magától értetődően minden mobilcég végez fizetőképességre vonatkozó elemzést, hiszen nem érdekük, hogy egy problémás ügyfelet szerezzenek a tranzakció által.

Mindent összevéve eladóként nem árt a szolgáltatóval aláíratni egy olyan papírt, mely bizonyítja, hogy velünk a jövőben nem áll szerződéses kapcsolatban, így az esetleges későbbi díjhátralékkal kapcsolatban nem tudnak minket megkeresni.

Az adásvétellel kapcsolatban logikusan következik, hogy az alacsonyabb havidíjas, illetve rövidebb hűségperiódusú konstrukciók könnyebben értékesíthetők, különösen ha az ajánlatot egy modern ajándékkészülékkel teszik még vonzóbbá. A számhordozhatóság persze nem kérdéses a tengerentúlon, talán ez az egyetlen pont, amiben hazánk is lépést tud tartani...

Jön a nyári kupondömping a SPAR-nál!

Több száz termék akár féláron – indul a SPAR nyári kuponakciója! Júliusban visszatérnek a SPAR kuponnapok, ahol nemcsak a strandtáskád, hanem a bevásárlókosarad is tele...

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. július 7. hétfő
Apollónia
28. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?