9 °C Budapest

Jó év volt az idei - Gigabírságok számokban

Pénzcentrum
2006. december 29. 09:30

Vastagon fogott az idén a Gazdasági Versenyhivatal ceruzája: az egy évvel korábbihoz képest csaknem négyszer annyi, összesen 11,4 milliárd forint bírságot szabott ki a versenyszabályok megsértése miatt.

A versenyfelügyeleti eljárások száma az előző évekhez hasonlóan alakult: 180 határozattal lezárult eljárást folytattak le. Ezek közül nyolcvannál állapították meg a versenytörvény megsértését.

Hasonlóan az előző évekhez, 2006-ban is a legnagyobb visszhangot a GVH kartellügyekben hozott döntései váltották ki. Ebben az ügycsoportban összesen nyolc és fél milliárd forint összegű bírságot szabott ki a hivatal. A legtöbb versenykorlátozó megállapodást az informatika területén tárta fel a GVH kartellcsoportja. A legnagyobb, összesen másfél milliárd forintos bírságon három társaság, az International System House Kft., az IBM Kft., valamint az SAP Kft. osztozott.

Az idén a legnagyobb összegű, 6,8 milliárd forintos bírságot az év végén a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kartellben összejátszó biztosítókra, márkakereskedőkre és alkuszokra vetette ki a versenyhatóság. Az érintettek 2003 és 2005 között évente egyeztettek, és meg is állapodtak a casco és a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások alapján történő károk rendezésekor alkalmazott rezsióradíjakról. Átlagosan az inflációt meghaladó, tíz százalék fölötti egységes javítói óradíj emeléséről döntöttek. Ezt kiegészítették különböző feltételekkel, ügyeltek például arra, hogy az adott területen működő márkakereskedéseknél a rezsióradíjak összhangban legyenek. Az ügyben az Allianz Hungária Biztosító Zrt.-nek több mint 5,3 milliárd forint bírságot kell fizetnie. A GVH történetében eddig még nem fordult elő, hogy egyetlen vállalkozás ekkora pénzbüntetést kapott volna. Az érintettek bíróságon támadták meg a határozatot.

A fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolásával kapcsolatos eljárásokban már az utóbbi években is érzékelhetően egyre nagyobb bírságokat szabott ki a hivatal, ennek ellenére az idén is nagyon hasonló vétségeken kapták gyakran ugyanazokat a cégeket. Visszatérő szereplők voltak például a vezetékes- és a mobiltelefon-társaságok, a nagy áruházláncok és a termékeiknek megalapozatlanul gyógyhatást tulajdonító cégek.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el,  havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ebben a szegmensben az idén összesen 1,77 milliárd forint bírságot szabtak ki. A legnagyobb bírságot, 257 millió forintot a fogkrémeket forgalmazó Colgate-Palmolive Magyarország Kft.-re vetette ki a GVH a fogyasztókat többszörösen megtévesztő televíziós reklámkampánya miatt.

Erőfölénnyel való visszaélés miatt összesen 1,16 milliárd forint összegben szabott ki bírságot a GVH. Ebből egymilliárd forintot a MÁV-nak kellett befizetnie, mert a cég visszaélt helyzetével, és nehezítette, késleltette, illetve megakadályozta a magánvasúti társaságok hozzáférését a tulajdonában, illetve kezelésében álló ipar- és rakodóvágányokhoz.

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 8. csütörtök
Mihály
19. hét
Május 8.
Fagylalt nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. május 7. 21:10