16 °C Budapest

Csodafegyver a Microsoft-tól? - hisznek az erejében

Pénzcentrum
2006. november 16. 16:00

Tegnap vehette először kezeibe a nagyközönség a Microsoft legújabb üdvöskéjét, a Zunet, amely az Apple és iPodja egyeduralmának megtörésére született, hogy mint Dávid kezében a parittya kiüsse a nyeregből az amerikai Góliátot, minél nagyobb részt kiszakítva nem kevesebb mint 70 százalékos mp3-lejátszó piaci részesedéséből.

Az Apple vezérigazgatója sztoikus nyugalommal fogadta a számítógépes birodalom támadását, szerinte a Zune semmivel nem tud többet nyújtani a vásárlóknak, mint az iPod. Az új szerkezetbe beleépített wireless funkcióról csak annyit mondott, hogy az lassúsága miatt nem jelent versenyelőnyt a Zune-nak.

A Bill Gates által bemutatott lejátszó és az iPod általánosságban ugyanazon tulajdonságokkal rendelkezik, bár a Microsoft a 2,5 inch átmérőjű képernyő helyett 3 incheset épített be, és alapfelszereltségként FM rádióval és beépített WiFi-vel értékesíti az "iPod-gyilkosnak titulált zenekütyüt". Utóbbi két szolgáltatás az iPodok esetében is megvásárolható utólagosan, természetesen ellenszolgáltatás ellenében.

Emellett a Zune tulajdonosok a wireless kapcsolaton keresztül megoszthatják egymással az általuk megvásárolt tartalmat, amelyet azonban csakis háromszor lehet meghallgatni a következő három napon belül. Ha ennél is többször szeretnék élvezni az próbára megkapott tartalmat, azt a iTunes mintára létrehozott Zune Marketplacen tehetik meg.

A fogadtatás elég vegyesnek mondható, sokan a Microsoft szemére vetik, hogy a készülék 60 százalékkal nagyobb, 17 százalékkal nehezebb és két órával kevesebb ideig bírja mint az Apple lejátszója. A plusz szolgáltatások miatt azonban rövid távon mindenképp versenyképes lehet az új "Microsoft-bébi", habár semmiképp ne lesz könnyű a maga oldalára állítani az Apple majd 80 milliós táborának akár egy töredékét is.

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?