A magyarországi sztrájkokban résztvevők száma messze 1995-ben volt a legmagasabb 172 ezren szüntették be a munkát, 1,7 millió munkaóra esett ki.
Csütörtökön csaknem az összes magyarországi patika reggel nyolc óra helyett tíz órakor nyit ki - jelentette be Lestyán Balázs, a Magyar Gyógyszerész Kamara (MGYK) elnökségi tagja. Az egészségügyi miniszter törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményezve munkaügyi bírósághoz fordul, és a sztrájk visszavonására szólít fel.
A patikusok így tiltakoznak a kormány patikaliberalizációs elképzelései ellen; a demonstrációt addig folytatják, amíg a kormány vissza nem vonja többi között a patikaalapítás és -működtetés könnyítésére irányuló változtatásait, bizonyos készítmények gyógyszertáron kívüli árusításának lehetőségét és a kötelező kamarai tagság eltörlését - tette hozzá Lestyán Balázs, a sajtótájékoztatón.
Elmondta: tiltakozásuk - növekvő időtartamban - addig tart majd, amíg a kormány nem változtat álláspontján.
Minden patikus önként vállalta a demonstrációt. A gyógyszerészek a patikákban lesznek, de csak a sürgősnek minősülő gyógyszerek kiadást teljesítik.
A kamara nem kér mást, minthogy "üljön le velünk az egészségügyi miniszter és arról beszéljen velünk, amit mi a liberalizáció tartalmát illetően szeretnénk, és ne arról, hogy melyik gyógyszereket vigyük ki a patikákból" - magyarázta Hávelné Szatmári Katalin.
Szerinte aggályos az is, hogy a jövőben minden olyan szolgáltató vagy forgalmazó, amely majd gyógyszert árusíthat, szabadon állapíthatja meg az árrést, és ezáltal az árat is. Jelenleg az árrés maximált, attól eltérni csak lefelé lehet.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
"Törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményezek, és felhívom a jogsértő sztrájkfelhívás 2006. szeptember 27-én, az érintettek tájékoztatását lehetővé tevő időpontig, de legkésőbb mai nap 24.00 óráig történő visszavonására" - írta Molnár Lajos egészségügyi miniszter Hávelné Szatmári Katalinnak, a Magyar Gyógyszerész Kamara elnökének.
Molnár Lajos álláspontja szerint "a kamara legitim sztrájk-kezdeményezési joggal nem is rendelkezik", tekintettel arra, hogy a köztestületként működő szakmai kamarák a sztrájktörvényben nem szerepelnek a sztrájk kezdeményezésére jogosultak körében.
A szaktárca vezetője levelében világossá tette, hogy keresettel fordult a munkaügyi bírósághoz a sztrájk jogellenességének megállapítása érdekében.
A tárcavezető levelére reagálva Hávelné Szatmári Katalin kamarai elnök este azt mondta, hogy a Magyar Gyógyszerész Kamara nem hirdetett sztrájkot, tehát azt nem tudja visszavonni.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


