A világ legnagyobb kiskereskedelmi lánca, a Wal-Mart mára a világ legnagyobb kommunista pártjának toborzóhelyévé vált, kínai üzleteinek egyikében ugyanis az alkalmazottak már beléphetnek a pártba.
Arról egyelőre nem adtak ki információt, hogy a 700 dolgozó közül hányan jelezték csatlakozási vágyukat a 70 millió tagot számláló politikai tömbhöz.
A hír nem sokkal azt követően látott napvilágot, hogy a Wal-Mart beleegyezett az államilag ellenőrzött szakszervezetek felállításába kínai egységeinél.
A kiskereskedő Kínában 32 ezer embert foglalkoztat és 30 városban 60 üzletet üzemeltet. A Wal-Mart tervei szerint 2006 végéig még 18-20 egység nyílhat meg.
A kínai vezetés álláspontja szerint minden jelentősebb kínai vállalkozásnál létre kell hozni a párt-tagságot, így az óriáscégnek számító Wal-Mart-nak nem igazán volt választása, ha nem akarja elveszíteni az óriási piacot.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


