16 °C Budapest

Dübörög a korrupció - többet kérnek mint egy éve!

Pénzcentrum
2006. július 28. 11:00

Elsősorban az újonnan alapított, hazai magántulajdonban lévő cégek hajlamosak vagy kényszerülnek korrupcióra Közép- és Kelet-Európában - írja a Világgazdaság.



A Világbank és az EBRD jelentése szerint, az állami vagy külföldi magántulajdonban lévő vállalatok körében kevésbé elterjedt ez a jelenség, és a kisebb városokban vagy a falvakban működő cégek sem fizetnek olyan gyakran kenőpénzt, mint a nagyvárosiak.

A 26 ország összesen 20 ezer vállalkozásának megkérdezésén alapuló tanulmány szerint Magyarországon tavaly tíz cég közül három jelezte, hogy a korrupció problémát jelent számára. Ennél valamivel jobb a helyzet Szlovákiában és Észtországban, míg a lista élén Szlovénia mellett meglepő módon Fehéroroszország áll. Lengyelországban, Bulgáriában, Ukrajnában és Oroszországban már negyven százalék körüli a korrupció gyakorisága, a román, szerb és cseh cégek közül pedig minden második panaszkodott arra, hogy csúszópénz fizetését várják el tőle különböző állami vagy önkormányzati tisztviselők (ennél Törökországban is jobb a helyzet).

A tanulmány három felmérés eredményein alapul, ezeket 1999-ben, 2002-ben és 2005-ben végezték térségünk országaiban. Az egymást követő megkérdezéseknek köszönhetően a korrupció időbeni alakulásáról is viszonylag megbízható képet ad az elemzés. Az eredmény meglehetősen vegyes: sok volt szocialista országban csökkent a korrupció gyakorisága, másutt nőtt. Így például a visegrádi országok közül Csehországban tavaly sokkal nagyobb problémát jelentett a korrupció, mint 2002-ben, míg Szlovákiában és Lengyelországban érezhetően javult a helyzet, Magyarországon pedig kismértékű romlásról számoltak be a megkérdezett vállalkozások. A balkáni országok közül Horvátországban, Bulgáriában és Romániában kisebb-nagyobb mértékű javulás volt megfigyelhető, ugyanakkor Szerbia és Montenegróban, valamint Macedóniában ezzel ellentétes volt a változás. Hasonlóan vegyes a kép a szovjet utódállamokban.

Az egy-egy alkalommal kifizetett összegek relatív (az adott vállalkozás forgalmához viszonyított) nagysága gyakorlatilag minden vizsgált országban csökkent 2002-2005 között. Hazánk a kevés kivétel közé tartozik, itt ha kismértékben is, de kapzsibbak lettek a hivatalnokok.

Az EBRD és a Világbank szakértői egyébként tavaly összehasonlításképpen négy régi EU-tagországban is megvizsgálták a korrupció elterjedtségét. Ebből kiderül, hogy Ír- és Németországban csak a cégek tíz százaléka vagy annál is kevesebb érzi problémának a korrupciót. Spanyol- és Görögországban viszont nem sokkal jobb a helyzet, mint Szlovákiában vagy Magyarországon.

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. július 8. kedd
Ellák
28. hét
Ajánlatunk
  • Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)

    A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.

EZT OLVASTAD MÁR?