Ez év márciusában a Mercer Human Resource Consulting felmérést végzett hat kontinens 144 városára kiterjedően. Ennek eredményeként a tavaly negyedik helyet elfoglaló orosz főváros lett az első, leszorítva ezzel Tokiót.
- írja a Világgazdaság.
Moszkva a vezető helyét főként a lakással kapcsolatos költségek emelkedésének köszönhette, de ezen kívül a lista összeállításánál figyelembe vettek több mint kétszáz tényezőt a közlekedéstől a ruházati termékeken át a szórakozásig bezárólag.
A legfeltűnőbb, hogy az első tíz között négy ázsiai város is található: Szöul, Tokió, Hongkong és Oszaka. Az Egyesült Államok legdrágább városa továbbra is New York marad.
A helyezéseket befolyásolja az adott ország valutájának dollárhoz viszonyított aránya, de Budapest és Prága esetében ennek teljesen ellentmondó mozgás figyelhető meg, ugyanis míg Prága 22 helyet veszítve az 50. pozícióig esett vissza addig Budapest 50 helyet esett ezzel a 65. helyen zárt.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
A jövő oktatásának legfontosabb kérdése: kiválthatja az AI a hagyományos tananyagot?
A Tudományos Diákköri Mozgalom már évtizedek óta szerves része a magyar felsőoktatásnak.
-
Megtakarításból befektetés: avagy hogyan válhatunk befektetővé akár havi 50 ezer forinttal is?
Nyitrai Győzőt, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettesét kérdeztük.


