A rendszerváltás hajnalán a magyar választókat még egyáltalán nem, vagy csak kis mértékben érdekelték a politikusok magánélete. Aztán, ahogy egyre jobban belefeledkeztünk a demokráciába, annál jobban eltűnt a diszkréció is. Először csak a politikusok pénzügyei, vagyongyarapodásuk, nyaralási szokásaik, esetleges ügynökmúltjuk kezdték el érdekelni a népet. De ahogy egyre többet tudtak meg a polgárok a közszereplőkről, annál jobban nőt a kíváncsiságuk is. Le is csapott erre a bulvársajtó és rendesen meg is szellőztette (leginkább külföldi példára) egy-egy közszereplő esetlegesen felmerülő csalárdságát.
A rendszerváltás hajnalán a magyar választókat még egyáltalán nem, vagy csak kis mértékben érdekelte a politikusok magánélete. Aztán, ahogy egyre jobban belefeledkeztünk a demokráciába, annál jobban eltűnt a diszkréció is. Először csak a politikusok pénzügyei, vagyongyarapodásuk, nyaralási szokásaik, esetleges ügynökmúltjuk kezdték el érdekelni a népet. De ahogy egyre többet tudtak meg a polgárok a közszereplőkről, annál jobban nőt a kíváncsiságuk is. Le is csapott erre a bulvársajtó, és rendesen meg is szellőztette (leginkább külföldi példára) egy-egy közszereplő esetlegesen felmerülő csalárdságát.
A legutóbbi ilyen botrány a Kovács féle ügy volt. Rögtön az érdeklődés központjába került (ismét) az EU biztos és volt barátnője. Rengeteg lap szóra bírta az ex-szeretőt, vizsgálták, hogy mikor kezdődött a kapcsolat, meddig tartott, mit szól a család, a barátok, a politikus társak, stb.
A hölgy nem ismerve sem Istent sem embert rendesen kitálalt, Kovács persze menteni próbálta a menthetetlent, keveset nyilatkozott (az ügyről szinte semmit) és kijelentette, hogy ez magánügy (ami részben igaz is, de erre még később kitérünk). A sajtó azonban utána járt minden apró részletnek, lefotózták a politikus „kéjlakját”, lencsevégre kapták egy másik nővel Brüsszelben, megszelőztették régi nőügyeit, és persze mindeközben mindenki azt találgatták, hogy bele fog-e bukni Kovács ebbe a botrányba (nem bukott, hiszen túl élt ő már ennél rázósabb dolgokat is). De mielőtt belefolynánk a botrány részleteibe nem árt ha picit a múltba tekintünk, és megnézzük kik véreztek már majdnem el, egy-egy futó vagy éppen tartós kalandjuk miatt.
A múlt
A Political Capital elemzéséből (Szex és Brüsszel) kiderül, hogy a rendszerváltás utáni hazai belpolitikában – a Kovács-Endrényi ügyet megelőzően – három privát szférát érintő ügy került a nyilvánosság elé, egyikből sem alakult ki azonban az érintettek politikai pályáját komolyan veszélyeztető válságszituáció.
Deutsch Tamás házasságon kívül született gyermekének, majd válásának
esete például csak a bulvársajtó érdeklődését keltette fel rövid időre, a politikai szféra szereplői és a politikai napilapok szinte egyáltalán nem kommentálták az ügyet. Mindehhez hozzátartozik az is, hogy Deutsch Tamás nőügyeinek mindössze egyetlen politikailag támadható eleme az volt, hogy konzervatív, családcentrikusságát hirdető kormány tagjaként élt házasságon kívüli kapcsolatban – tehát magánéletének egyes aspektusai és a kormánya által hangoztatott elvek között ellentmondás feszült.
Magánéleti jellegű botrányok a 2002-es kampányban is előkerültek – ekkor is elsődlegesen a bulvármédia tálalásában. A Blikk 2002. februári számában azt állította, hogy Kósa Lajos debreceni polgármestert rendőrök a szolgálati Audijában egy örömlánnyal érték tetten. A megjelenteket a polgármester és a megyei rendőrkapitányság szóvivője cáfolta, a városvezető pedig pert indított jó hírnév és emberi méltóság megsértése miatt – melynek eredményeképpen a Fővárosi Bíróság végül 3 millió forintos nem vagyoni jellegű kártérítésre kötelezte a napilapot.
A harmadik komolyabb politikai skandalum a Szatmári-ügy melyben nemzetbiztonsági és magánéleti elemek keveredtek. A Magyar Nemzet által kirobbantott botrány elsődlegesen mint kémbotrány, nemzetbiztonsági ügy került be a hazai politikai diskurzusba: a Fidesz „hivatalosan” azzal támadta a kormányt, hogy két tagja információkat szolgáltathatott ki egy hazánkban működő kém-házaspár női tagján keresztül a román titkosszolgálatoknak. A politikai támadások másodlagos olvasata azonban már magánéleti volt: Szatmári Ildikó az ellenzéki lap híresztelései szerint a Medgyessy-kormány két miniszterével is viszonyt folytatott – és az ügy nagy nyilvánossága elsődlegesen ezen mozzanatnak volt köszönhető. Az állítás végül nem nyert bizonyítást, az említett miniszterek népszerűségét pedig a botrány nem kezdte ki. Így a Szatmári-ügy nevezhető talán az első tudatos – de mérsékelten sikeres – hazai kísérletnek a szexbotrány meghonosítására.
A Kovács ügy
Endrényi Éva üzletasszony és a volt szocialista elnök-külügyminiszter kapcsolata először 2003 nyarán, a K&H-ügy kirobbanása után egy hónappal szerepelt a sajtóban, amikor
napvilágot látott, hogy Endrényi cége szerepelt a K&H Equites vezetője, Kulcsár Attila VIP-listáján. A kettejük viszonyáról felröppenő hír azonban ekkor nem kapott igazi nyilvánosságot, vélhetően azért, mert akkor még mindkét érintett cáfolta a kapcsolatot.
A botrány következő hulláma a Reform hetilap 2005 december 8-i, „Kovács Európa Casanovája” című cikke nyomán robbant ki, mely már gyakorlatilag tényként kezelte Endrényi és Kovács viszonyát – a botrány pedig Endrényi Éva e cikkre adott, a kapcsolat tényét elismerő nyilatkozatai nyomán eszkalálódott. Innen kezdve a kapcsolat témája elementáris erővel robbant be a közbeszédbe a bulvárlapok közvetítőtevékenységén keresztül. A cikkek az első héten szinte kizárólag a bulvár sajtó számára szolgáltattak témát. A második lépcsőben azonban már a politikai napi-és hetilapok is foglalkozni kezdtek az üggyel – amely ezzel vált valódi, politikai jelentőséggel bíró eseménnyé.
A sajtóban több különböző erkölcsi vád fogalmazódott meg Kovács Lászlóval szemben:
1) Kovács László házasságon kívüli kapcsolatot tartott fent Endrényi Évával – tehát hazudott családjának.
2) Becsapta ugyanakkor barátnőjét is, hiszen állítólag párhuzamosan más nőkkel is
viszonyt folytatott.
3) Összekeverte a politikát és a magánéletet, amikor „közpénzen” utaztatta Endrényit más országokba.
4) Félrevezette diplomáciai partnereit, mivel a meghívások alkalmával Endrényi Évát feleségeként mutatta be tárgyalópartnereinek — így például Manuel Barrosonak is.
5) Félrevezette a választókat, hiszen a K&H ügy kirobbanásakor úgy nyilatkozott: nem tart fent viszonyt Endrényivel.
A vádak közül az első kettő magánéleti, az utóbbi három inkább politikai jellegű. Eddig teljes bizonyossággal két állítás bizonyosodott be: Kovács László és Endrényi Éva kapcsolata, illetve a választók félrevezetése – Kovács ugyanis korábban tagadta a kettejük viszonyáról szóló híreket.
A Kovács-Endrényi ügy további jelentőségét az adja, hogy nemcsak a sajtóban jelent meg, de jelenlegi és volt politikusok is reagáltak rá. A média elsődlegesen a baloldal vezetőit faggatta arról, mi a véleményük a Kovács-ügyről – az ellenzék politikusai egyáltalán nem nyilatkoztak a témáról. Mind Hiller István, mind Gyurcsány Ferenc válasza ugyanaz volt: nem szerencsés a magánélet és a közélet összekeverése, és mivel az ügy kizárólag a magánszférához tartozik, így politikusoknak nem kell megnyilvánulniuk a kérdésben. A párt vezetői láthatóan úgy gondolják (Kovács Lászlóval összhangban), hogy jelenleg az egyetlen járható út a hallgatás.
A közvéleményben vélhetően nem válik el olyan élesen a politikus erkölcsi feddhetetlensége iránti igény magánéleti és közéleti aspektusa, mint ahogy a szocialisták politikusai hangsúlyozzák. A választók véleménye szerint a politikus a privát életében is legyen feddhetetlen, őszinte és igazmondó (mert aki a magánéletében csapodár, az a politikában sem biztos, hogy megbízható). Ráadásul az ügy a választóknak való igazmondásról is szól (ahogy a Lewinsky ügynek is ez volt az egyik kulcsmozzanata) – ez pedig már egyértelműen politikai kérdés.
Rövid távon egyelőre nem várható, hogy az ügy komolyabb konzekvenciákkal járna: egyes
vélemények ellenére jelenleg nem látszik arra utaló jel, hogy az ügy Kovács László pozíciójába kerülne. A tagállamok nem hívhatják vissza a politikust, nemzetközi diplomáciai vihar hiányában pedig a bizottság elnöke, Barroso sem valószínű, hogy megválna „kormányának” tagjától (ezt
sajtóértesülések szerint Barroso szóvivője is cáfolta). Nem valószínű az sem, hogy az adóügyi biztos botránya az MSZP politikai támogatottságára kihatna, Kovács László ugyanis az utóbbi időben már csak mint a Bizottság tagja szerepel.
Elképzelhető azonban, hogy a botrány hosszú távú hatásai jelentősen meghaladják majd annak közvetlen következményeit. Kovács László a hitelességén esett csorba miatt kevéssé valószínű, hogy a jövőben bármilyen magasabb politikai tisztséget betöltsön hazánkban.
Ennél fontosabb azonban, hogy az ügy nyomán ugyanis mintha a privát és közéleti szférát elválasztó újabb gát szakadt volna át a politikában. Az eddig példátlan médiaoffenzíva következtében várhatóan a közvélemény érdeklődése is felerősödik a szexbotrányok iránt – így a hazai közéletben és politikai kampányokban a tudatos magánéleti lejáratás egyre nagyobb szerephez juthat. Tehát valószínűleg nem ez az utolsó eset amivel még találkozhatunk az elkövetkezendő időszakban (természetesen mindkét oldalon várhatóak a botrányok).