A Shell Hungary Rt. és az Állami Autópálya Kezelő zrt. közös informatikai fejlesztésének eredményeképpen létrehozott új kasszarendszer segítségével az autósok szeptember elejétől gyorsabban juthatnak matricához a Shell töltőállomásain.
Az augusztusban lezajlott teszteket követően a Shell töltőállomásain szeptember elején helyezték üzembe azt a matricaértékesítő rendszert, melynek fejlesztése 2004 második felében kezdődött. A cég az ÁAK zrt. értékesítési partnerei közül elsőként vezette be az új megoldást, és immár saját kasszarendszerén keresztül – a hatályos GKM-díjrendelet rendelkezéseit figyelembe véve – bonyolítja a matricák eladását és érvényesítését.
Az Állami Autópálya Kezelő zrt. viszonteladói hálózatán alkalmazott technológia az úgynevezett POS terminálok használatára épül. A matricák érvényesítésére szolgáló, szoftverrel és nyomtatóval ellátott kézi számítógépek közvetlen kapcsolatban állnak a Társaság központi adatbázisával, ahová az értékesítés során keletkezett adatokat továbbítják. Az ügyintézést némileg lassítja, hogy a terminál és a kassza tulajdonképpen külön működik.
Az új megoldás lényege éppen az, hogy egyetlen zárt kasszarendszerbe integrálja az eddig külön álló eszközök (POS terminál, kassza) funkcióit. Ennek egyik pozitív hozadéka, hogy elég csak egyszer felvenni a vevő adatait, melyek a kassza kijelzőjén is megjelennek. Ezáltal ellenőrizhetőbbé és megbízhatóbbá válik az érvényesítés, valamint a rövidebb tranzakcióidőnek köszönhetően a kiszolgálás is számottevően felgyorsul. Az új rendszer további előnye, hogy teljesen kiváltja a POS terminálok használatát, melyek beszerzése, amortizációja, szervizelése és működtetése nem elhanyagolható költségterhet jelent a viszonteladóknak. Az új értékesítési pontok létesítése (hálózatbővítés, állomáson belüli fejlesztés) is jelentősen leegyszerűsödik, hiszen ezentúl a matricák eladása és érvényesítése akár több kasszán is bonyolódhat. Ennek eredményeként további 32 értékesítőhely bevonására került sor a közelmúltban (az M7-es autópálya új szakaszán, az M3-as és az M5-ös autópályák vonzáskörzetében), így a Shell hálózatán belül jelenleg 124 állomáson használják az új megoldást.
Az Állami Autópálya Kezelő zrt. viszonteladói hálózatának tagjai közül jelenleg többen is hasonló megoldás fejlesztésén dolgoznak. Az AGIP esetében az elkövetkezendő hetekben kezdődik a tesztelési fázis, míg az OMV várhatóan ez év novemberében, a MOL pedig 2006 első negyedévében fogja készre jelenteni az új rendszert.