26 °C Budapest

A nagylelkű MNB adománya a népnek

Pénzcentrum
2005. október 12. 16:59

A Magyar Nemzeti Bank Csontváry Kosztka Tivadar: Magányos cédrus című alkotását a Magyar Államnak adományozta. Az MNB a festményt 1994-ben vásárolta meg azért, hogy annak külföldre kerülését elkerülje.

 
A Magyar Nemzeti Bank Csontváry Kosztka Tivadar: Magányos cédrus című alkotását a Magyar Államnak adományozta. Az MNB a festményt 1994-ben vásárolta meg azért, hogy annak külföldre kerülését elkerülje.
A festmény ünnepélyes átadására október 12-én 16 órakor a Magyar Nemzeti Galériában került sor. A képet Járai Zsigmond az MNB elnöke adta át Bereczky Lóránd főigazgatónak. Az ünnepségen megjelent Bozóki András kulturális miniszter.
A kép 1907-ben készült és 1919-ben, Csontváry hagyatékával együtt került Gerlóczy Gedeon tulajdonába. A műgyűjtő nemcsak megőrizte a festő életművét, hanem igyekezett a hazai és külföldi közönség előtt is ismertté tenni. A Magyar Nemzeti Bank 1994 elején vásárolta meg a festményt annak érdekében, hogy az örökhagyó akaratának megfelelően továbbra is közkincs maradjon, és mindenki számára látogatható helyen legyen kiállítva. A „Cédrus” 1994-1995 során, a Magyar Nemzeti Galériában Csontváry-bemutatókon, majd Stockholmban, Rotterdamban és Münchenben volt látható. Ezt követően Pécsett, az újjárendezett Csontváry Múzeumban talált helyet. 
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. június 16. hétfő
Jusztin
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?