Tovább súlyosbodik a mezőgazdasági aszály, és a következő 8–10 napban sem várható érdemi csapadék.

Fel kell készülni a nyárra: öntözésfejlesztési pályázatokat indítanak, érdemes lecsapni rá
Az öntözésfejlesztés a magyar mezőgazdaság versenyképessége erősítésének egyik alapvető feltétele. A termelői beruházások számára jelentős pályázati lehetőségek voltak elérhetőek a Vidékfejlesztési Program keretei között, a lehetőség pedig az új támogatási ciklusban is a gazdálkodók rendelkezésére áll - jelentette be szerdán az Agrárminisztérium (AM).
Közleményükben hangsúlyozzák: cél, hogy az öntözött területek nagysága a következő években is folyamatosan emelkedjen a termelés biztonsága és a magasabb értékű kultúrák termesztésének növelése érdekében. Ezt szolgálja az összesen 65,8 milliárd forintösszeggel - november elején - meghirdetett két pályázati konstrukció is.
Az Öntözésfejlesztési és vízfelhasználás hatékonyságát javító mezőgazdasági üzemen belüli komplex beruházások támogatása című felhívás alapján legalább 200 millió, de legfeljebb 5 milliárd forint támogatási összeg igényelhető, így ez a konstrukció a nagyobb volumenű, komplex fejlesztések megvalósítását szolgálja majd.
Az Öntözésfejlesztési és vízfelhasználás hatékonyságát javító mezőgazdasági üzemen belüli beruházások támogatása című kiírásban pedig legfeljebb 200 millió forint támogatási összeg igényelhető a kisebb támogatási igényű beruházások megvalósítására. A két felhívásra benyújtott pályázatokat külön értékelik, nem versenyeznek egymással a forrásokért
- emelte ki a minisztérium. Az AM ismertette: a konstrukciók támogatják a víztakarékos öntözési technológiák bevezetését, az öntözőrendszerek vízfelhasználásának optimalizálását, a víztakarékos öntözési infrastruktúra és a kapcsolódó műtárgyak korszerűsítését, bővítését és rekonstrukcióját, valamint új öntözővíz-szolgáltató művek és -rendszerek létrehozását. Azokat a műszaki megoldásokat helyezik előtérbe, amelyek figyelembe veszik a felszíni és felszín alatti vízkészletek szűkösségét, és ennek megfelelően maximális víztakarékossággal járnak. Az öntözési beruházások kedvezményezettjei mezőgazdasági termelők lehetnek.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Újdonság a Vidékfejlesztési Programhoz képest, hogy a termelői együttműködések és a fenntartható vízgazdálkodási közösségek státuszukból fakadóan megfelelnek a jogosultsági feltételeknek. Figyelemmel a pályázati dokumentációk összeállításának időigényére, a támogatási kérelmeket a kisebb támogatási igényű beruházásokat finanszírozó felhívás esetében 2025. február 4-étől, a komplex fejlesztések megvalósítását segítő felhívásoknál pedig március 4-től lehet majd benyújtani - hívta fel a figyelmet az AM közleménye.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.


