Small group of co-workers working together in a startup business office space.

Komoly változás érik a magyar munkahelyeken: ennek sok dolgozó örülhet, valami nagyon készül

2024. augusztus 14. 16:32

A hazai mikro-, kis- és középvállalkozás többsége, 61 százalék tervez valamilyen beruházást a következő egy év során – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból. Beruházási szándék szempontjából a top helyen egyértelműen az IT fejlesztések állnak, de közel minden ötödik kkv gondolkodik gépek, illetve gépjárművek beszerzésében is. Az eredményekből az is kiderül, hogy az informatikai fejlesztések nem a munkaerő kiváltása miatt várhatók, hanem éppen azoknál a cégeknél jellemző a technológiai szintlépés, ahol előre láthatóan nem csökken a dolgozók létszáma.

Nem dőlnek hátra a hazai vállalkozások, közel kétharmaduk tervez valamilyen beruházást a magyarországi mikro-, kis- és középvállalkozások következő 12 hónapos várakozásait vizsgáló K&H kkv bizalmi index második negyedéves eredményei alapján.

Habár a 61 százalékos beruházási hajlandóság nem tekinthető kiugró eredménynek, hiszen 2022 második negyedévéig a 70 százalék körüli arány volt jellemző, az elmúlt két év ingadozó várakozásai után azonban pozitív, hogy nem mentünk le ismét 60 százalék alá. A fejlesztések célját tekintve továbbra is az informatikai beruházások állnak az élen, amivel a cégek 29 százaléka tervez. Ezt követi a gépek és a gépjárművek beszerzése, előbbivel a cégek 21, utóbbi 19 százaléka kalkulál” – számolt be Oraveczné Németh Ildikó, a K&H lakossági és kkv szegmens marketing vezetője a vállalkozások várható bővítési szándékával kapcsolatban.

A nyugat-magyarországi és a szolgáltató cégek az élen

Elsősorban a nyugat-magyarországi vállalkozások aktívak a fejlesztéseket illetően, ott ugyanis a cégek 66 százaléka gondolkodik bővülésben, míg Kelet-Magyarországon 60, a közép-magyarországi régióban pedig 58 százalék ez az arány. Hasonló eltérés látható a szektorokat tekintve is. A szolgáltató cégeknél figyelhető meg kiugró fejlesztési szándék (66%), míg a többi szektor közel hasonló szinten mozog: az ipari cégeknek 58, az agrár cégeknek 55, a kereskedelmi cégeknek pedig 54 százaléka tervez valamilyen fejlesztést.

Az idei Sziget fesztiválon a Pénzcentrum arról kérdezte a fiatalokat, hogy mit gondolnak vajon mennyi pénzt kellene keresniük a magyar pályakezdőknek és, hogy mi az a fizetés, amivel elégedettek, ha a tanulmányaik végével igyekeznek elhelyezkedni. A CashTag legújabb részében erről láthatunk egy összefoglalót. 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Vállalkozást indítanál? Saját tőke nélkül is elindulhatsz, így vidd sikerre az ötleted

Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.

Te is szégyenlős vagy a szaunában? Itt a megnyugtató megoldás! (x)

Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.

Nemes Jeles László Napszállta című filmje óta nem volt ilyen a hazai mozikban: óriási siker a magyar Kickstarteren

A Fekete pont című film kampánya hatalmas sikert aratott a Brancs közösségi finanszírozási platformon, amely minden előzetes várakozást felülmúlt.

Ezt a különleges térképet nem árt, ha megveszed a gyereknek iskolakezdésre

A legkisebbek számára is érthetővé és elérhetővé tenné a tudományt a korábban a NASA-ban is dolgozó Hargitai Henrik bolygó- és felszínalaktan-kutató.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. szeptember 11. szerda
Teodóra
37. hét
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?