Barman is serving ice cream

Lebukott a szabolcsi számlagyáros: így sikkasztott 150 milliót a fagylaltos fickó

MTI
2024. augusztus 13. 15:28

A Fővárosi Főügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette miatt emelt vádat egy cégcsoport két vezetője, valamint egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei kisvárosban élő számlagyáros férfi ellen. A Fővárosi Főügyészség azt közölte kedden, hogy egy 58 éves vállalkozó egy olyan élelmiszer-kiskereskedő, de fagylaltüzemet is működtető cégcsoport vezetője és tulajdonosa volt, amely fiktív számlák befogadásával, majd valótlan tartalmú adóbevallásokkal 2014 januárja és 2017 júliusa között mintegy 150 millió forintnyi vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek.

A vállalkozó - a háttérben maradása érdekében - 2014-ben felkérte 50 éves társát, hogy a tulajdonában álló cégcsoport egyik cégében ügyvezetői tisztséget lásson el, valamint utasításainak megfelelően a cégcsoportnak közvetlenül "alászámlázó" és strómanokkal működtetett gazdasági társaság tényleges irányítását is végezze el, miközben társát folyamatosan ő látta el utasításokkal is.

A két férfi megállapodott abban is, hogy a cégcsoport ingatlanjain végzett, nem számlaképes személyektől származó munkák elvégzésének igazolásául, illetve egy fagylaltüzem kialakításához és működéséhez az Európai Unióból forgalmiadó-mentesen beszerzett termékek magyarországi, immáron áfatartalommal rendelkező forrásból történő megvásárlásának látszata érdekében fiktív számlákat szereznek be egy számlagyártól - írták.

A számlagyárat az ügy harmadik vádlottja, egy 36 éves szabolcsi férfi működtette, akinek - az "alászámlázás" második szintjeként - a társai megbízása alapján gondja volt arra is, hogy a cégcsoportnak fiktív számlákat kibocsátó cégei rendszeresen cserélődjenek, így a vádbeli időszakban összesen három cége nevében állított ki valótlan szolgáltatásokról számlákat a társak cégei részére.

A számlagyáros férfinak szerepe volt abban is, hogy az unióból behozott áruknak a bűntársai által cégei számlájára utalt vételárát - a látszat érdekében - a cégei számlájáról a külföldi eladóknak továbbutalja, valamint az általa kibocsátott fiktív számlák ellenértékeként megkapott vételárat a bankban készpénzben felvegye és azt jutalékának levonása visszaadja megbízóinak. A Fővárosi Főügyészség mindhárom férfival szemben végrehajtandó szabadságvesztés, pénzbüntetés, valamint cégvezetői foglalkozástól eltiltás kiszabását indítványozta a bíróságnál - áll a közleményben.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. július 26. szombat
Anna, Anikó
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?