Investigator hands showing a package containing illegal drugs

Gigarazziával ütött rajta a rendőrség a drogdíler családon, méretes zsákmányt foglaltak le

2024. augusztus 9. 14:33

Budapesten és Pest vármegyében kokaint és ketamint terjesztő, két család által működtetett bűnszervezetet számolt fel a rendőrség - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda pénteken a police.hu-n.

A rendőrség szerint az akció során összesen 40 rendőr csapott le egyszerre Budapesten és Üllőn a kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó családok tagjaira. Tíz embert elfogtak és a házkutatásokon találtak 56 millió forintot és egymillió forint értékű valutát.

Szintén lefoglaltak a házkutatásokon több mint 200 darab 50 milliliteres ampullában ketamint, több mint 300 gramm kristályos anyagot, illetve már kiporciózott paketteket, alufólialapokat és több száz, korábban ketamint tartalmazó, üres 20 és 50 milliliteres műanyag üvegeket.

A gyanú szerint az illegális üzletet egy 39 éves budapesti férfi irányította. A kábítószerek értékesítésében részt vettek rokonai is, a drogból befolyt összegek felesége bankszámlájára érkeztek be. A kereskedelembe egy másik család tagja is bekapcsolódott: apa és fia, a fiatalabb férfi felesége, valamint nagynénje is.

Utóbbi idős asszony üllői háza volt a kábítószerek deponálásának és elosztásának helyszíne. Ott történt meg a drogok előállítása, a porciózás, és a családtagok, valamint a többi díler is onnan vitte el a kábítószereket.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el,  havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda az elfogottakat jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelemmel gyanúsította meg, majd a tíz ember közül ötöt bűnügyi őrizetbe vett és kezdeményezte letartóztatásukat - olvasható a közleményben.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. július 7. hétfő
Apollónia
28. hét
Ajánlatunk
  • Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)

    A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.

EZT OLVASTAD MÁR?