A rendőrség top 50-es körözési listáján jelenleg három olyan bűnöző szerepel, akinek ügyében nyomravezetői díj van érvényben.
Kevés magyar vállalkozó meri ezt meglépni Magyarországon: így megmenekülhetnek az adósságcsapdából?
Az életképes, de fizetési nehézségekkel küzdő vállalkozások immár közel két éve, 2022 júliusa óta Magyarországon is indíthatnak szerkezetátalakítási eljárást, azonban annak ellenére, hogy az eddigi tapasztalatok szerint az esetek többségében ez a legelőnyösebb eszköz mind a vállalkozások, mind azok hitelezői számára, egyelőre a szakmai körökben is nagy a bizonytalanság a lehetőséget illetően. Ezt kellőképp szemlélteti a tény, hogy mindössze egy nyilvános szerkezetátalakítási eljárás indult a törvény hatálybalépése óta Magyarországon. A BDO Legal az alábbiakban foglalja össze a szerkezetátalakítási eljárás előnyeit a korábbi reorganizációs lehetőségekhez képest.
Noha a KSH adatai az elmúlt időszakban számos tekintetben kedvező elmozdulásokat mutatnak a gazdaság állapotát illetően, a stabil növekedési pálya elérése még várhatóan időbe telik, ami a következő hónapokban is számos vállalkozás számára okozhat fizetési problémákat. Azok cégek számára, amelyeknek gazdasági, szervezeti, pénzügyi értelemben vett átalakításra van szükségük jelenlegi vagy a jövőben prognosztizálható fizetési nehézségeik miatt, a követeléseik átütemezésére, valamint a hitelezőikkel való egyeztetésre egyértelműen a szerkezetátalakítási eljárás lehet az optimális eszköz.
Ma Magyarországon három olyan nemperes eljárás létezik, amely megoldást biztosít a vállalati reorganizációra: a csődeljárás, a reorganizációs eljárás, valamint a 2022 júliusától elérhető szerkezetátalakítási eljárás. E három eszköz összehasonlítása során az utóbbi javára több fontos előny is beazonosítható.
Számos feltételt a vállalkozás határozhat meg
„A szerkezetátalakítási eljárás kapcsán számos kulcsfontosságú tényezőt a reorganizációra készülő vállalkozás határozhat meg – emelte ki dr. Németh Csaba, a BDO Legal Jókay Ügyvédi Iroda tőkepiaci és banki szakjogásza. – Így például ő indíthatja meg az eljárást a neki alkalmas időpontban, mivel annak nem feltétele, hogy a fizetésképtelenség beálljon vagy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezzen. De ő határozza meg bevonni kívánt hitelezők körét és a bevonni kívánt konkrét követeléseket, és ő választhatja ki az ún. szerkezetátalakítási szakértő személyét, akivel a szerkezetátalakítás során együtt kell működnie. A szakértő díjában is a felek állapodnak meg, ezt nem határozza meg kötelezően a jogszabály.”
Ugyanakkor nem csupán a szerkezetátalakítási szakértő személyéről dönt a reorganizációra készülő vállalkozás, hanem arról is, hogy milyen konkrét feladatokat kíván juttatni a szakértőnek. Rendkívül fontos ez, hiszen ezáltal a reorganizációra készülő vállalkozás és nem a jogszabály kötelező rendelkezése dönti el, hogy a vállalkozás a saját tevékenységét harmadik személy által mennyiben kívánja korlátozni.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A szerkezetátalakítási eljárás további fontosabb előnyei:
- A szerkezetátalakítási eljárásban a reorganizációra készülő vállalkozás kérelmére a bíróság moratóriumot fog elrendelni, ennek hossza a 12 hónapot is elérheti.
- A reorganizációra készülő vállalkozásnak nem kell attól tartania, hogy a szerkezetátalakítási eljárás megindítása miatt a bankja felmondja a hitelszerződését, mivel a szerkezetátalakítási eljárás megindítása, ill. az abban elrendelt moratórium nem jelenthet úgynevezett default eseményt az adós esetleges (banki) finanszírozási szerződései vonatkozásában,
- A szerkezetátalakítási eljárás, ill. az abban elrendelt moratórium nem lesz nyilvános, arra történő utalás a reorganizációra készülő vállalkozás cégnevében nem fog megjelenni.
- A szerkezetátalakítási terv végrehajtásának időszakát a törvény nem korlátozza, tehát azt a reorganizációra készülő vállalkozásnak és hitelezőinek megállapodása határozhatja ezt meg.
- A bíróság által jogerősen jóváhagyott szerkezetátalakítási terv közokiratnak minősül, tehát ez alapján a hitelezők közvetlen végrehajtást kezdeményezhetnek az adós ellen, annak nemteljesítése esetén.
- Fontos sajátossága a szerkezetátalakítási eljárásnak, hogy a szerkezetátalakítási tervet az adós, ill. a hitelezője kérelmére a bíróság akkor is jóváhagyhatja, ha azt legalább azon hitelezők többsége támogatja, melyekről feltételezhető, hogy egy esetleges felszámolási eljárásban követelésük kielégítéséhez jutnának. Azaz a törvény a realitásokhoz igazítja a szerkezetátalakítási terv elfogadását és nem követeli meg feltétlenül minden egyes hitelezői osztályban a többségi hozzájárulást.
- A szerkezetátalakítási törvény rendezi annak lehetőségét is, hogy az adós a moratórium alatt, ill. a szerkezetátalakítási terv végrehajtásához finanszírozáshoz juthasson és ezen finanszírozás jogszerűségét ne lehessen megkérdőjelezni arra hivatkozással, hogy ez a hitelezők összeségére nézve káros.
- A szerkezetátalakítás meghiúsulása esetén, tehát amennyiben a szerkezetátalakítási tervet a hitelezők nem fogadják meg, ill. azt a bíróság nem hagyja jóvá, nem jár olyan jogkövetkezménnyel, mint a csődeljárás, azaz a bíróság nem állapítja meg automatikusan az adós fizetésképtelenségét.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
-
Elindult az ország legnagyobb tartós élelmiszer gyűjtése, adománykártya vásárlásával is segíthetünk a rászorulóknak
Megkezdődött a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR közös adománygyűjtő akciója.
-
Mire költenéd a lakásszámládat?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Videó: kipróbáltuk, hogy működik a házhozszállítás a magyar diszkontláncnál
November közepétől a Penny vásárlói már országos szinten intézhetik akár nagybevásárlásaikat is a foodora applikációján keresztül.
-
Nissan X-Trail: fektessen be okosan, vásároljon céges autót jobb áron! (x)
Közeleg az üzleti év vége, amikor a vállalkozásoknak számot kell adniuk az előző évi teljesítményükről. De mi a helyzet akkor, ha az elszámolás közben előbukkan némi elköltetlen szabad pénzügyi forrás? A Nissan a következőkben erre az esetre ad egy jó tippet!
-
Elege van a szemüvegből? Ezzel a csúcslézerrel éles látása lehet percek alatt, érintésmentesen (x)
Már a 80-as évek óta elérhető Magyarországon a lézeres szemműtét. A technológia folyamatosan fejlődik, az egyik legnépszerűbb eljárás az érintésmentes Sasszzem No-Touch.