22 °C Budapest
Kiderült L.L. Junior féltve őrzött titka: ezt kevesen gondolták volna a csirkés food truck hálózatáról

Kiderült L.L. Junior féltve őrzött titka: ezt kevesen gondolták volna a csirkés food truck hálózatáról

2024. március 17. 14:04

Tavaly év végén vadonatúj vállalkozásba kezdett L.L. Junior: elhatározta, hogy a vendéglátásban is kipróbálja magát, food truck csirkézőt nyitott. Feltehetően külföldi mintát vett alapul, hiszen Németországban már közel 40 éve működik a modell, egy friss TikTok videó szerint pedig pont tőlük szerezte be a járgányokat is.

Tavaly év végén L.L. Junior, az ismert zenész új vállalkozásba kezdett, egy food truck hálózatot hozott létre, ahol grillcsirkét árul. A büféi Budapest legnagyobb bevásárlóközpontjainak parkolóiban állnak. Hogy beinduljon, sokat költ reklámra, Magyarország leghíresebb celebjei reklámozták a csirkéit. Volt is szüksége erre, hiszen ahogy a Bors megjegyzi, lényegesen magasabb árakkal dolgozik, mint a konkurencia. A lap értesülése szerint a zenész szinte minden pénzét ebbe az üzletbe fektette, és  hisz benne, hogy hamarosan bővítheti a hálózatát. Úgy tudjuk, hogy tízmillókat ölt a food truckokba, ahol tucatnyi alkalmazott dolgozik. 

Van oka bizakodni, hiszen a modell már működik Németországban. A Witwe Bolte 1986-ban egyetlen árusító furgonnal indult el, mára összesen 350 alkalmazottat foglalkoztató vállalattá vált, és naponta több ezer vásárlója van, népszerű a fiatalok és idősek körében egyaránt.

Sok a hasonlóság tehát a német vállalkozás és Junior cége között, egy TikTokra frissen feltöltött videó szerint például még a kocsik is tőlük származnak, nem csak az üzleti modell. 

Számtalan kritika érte az éttermét, többen kifogásolták, hogy a megrendelésüket hidegen kapták meg, a krumpli száraz, és valószínűleg ugyanabban az olajban sütötték őket, mint a csirkéket, a hurka pedig kemény. "Nyugi, nyugi láttam én is a videót a kőkemény hurkáról. Azonban az elmúlt pár hétben azon dolgoztam, hogy kiválasszam a személyzet tagjaiból a legmegfelelőbb, legtökéletesebb embert. Aki a legjobb minőségben készíti el a termékeket nektek. Aki ennek a feltételnek nem felelt meg, attól sajnos elbúcsúztunk. Ezért mostantól egy hónapig minden nap személyesen ellenőrzöm a minőséget, minden egyes food trucknál. Még az is lehet, hogy én személyesen készítem el neked a hamburgered, vagy a csirkefalatkáidat" - mondta el videójában a rapper. 

Ezek után nagy kérdés, hogy sikeres tu-e lenni itthon ez a modell, az biztos, hogy a fodd truck ételárusítás egyre népszerűbb Magyarországon, tehát az irány feltehetően jó.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. június 22. vasárnap
Paulina
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. június 21. 19:19