Az EECFA idén nyári előrejelzése még kevésbé optimista a közeljövőt illetően mint fél évvel ezelőtt.

Nem tett jót a gázár világpiaci árának csökkenése az orosz energiaóriásnak, de egyelőre nem esnek kétségbe.
18 milliárd rubel, átszámítva mintegy 197 millió dollár veszteséget hozott össze az orosz energiaipari óriás, a Gazprom 2023 második negyedévében - ezt írja a Portfolio. A hiány különösen szembetűnő, ha azt nézzük, hogy a 2022-es eredményük fölözte az ezer milliárd rubelt.
Míg 2022 egészét nézve 62 milliárd köbméternyi vezetékes gázt adott el a Gazprom az EU-ban, ebben az évben az első hat hónapban ez mindössze 15 milliárd köbméter volt a két fő útvonalon: az ukrajnai és szlovákiai tranziton, illetve Törökországon és Bulgárián, Szerbián át a Török Áramlaton keresztül.
A gyorsjelentés kapcsán Famil Sadygov, a Gazprom vezérigazgató-helyettese azt hangsúlyozta: természetesen a gáz világpiaci árának komoly esése is kellett a mínuszhoz, de a cég igyekszik minimalizálni a károkat.
Az Európába irányuló export csökkenését részben ellensúlyozták a Kínába irányuló szállítások, amelyek a szerződéses kötelezettségek részeként tovább nőnek, valamint az olajüzletág hatékony működése
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
– mondta, illetve megjegyezte, hogy a rubel esése a dollárral szemben valamelyest javított az eredményen.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.


