Idén márciusban ütötte fel fejét hazánkban a párosujjú patásokat érintő ragadós száj- és körömfájás járvány. De a hatásai még durvábbak lesznek.

A családi cégek több mint fele súlyosabban éli meg a jelenlegi gazdasági helyzetet, mint a koronavírusjárványt. A teljes nagyvállalati szektorban még borúsabb a hangulat, itt a cégek majd kétharmada vélekedik így – derült ki egy friss, tematikus kutatásból. A családi cégeknek egyértelműen a megemelkedett költségek okozzák a legnagyobb problémát, azonban az infláció okozta nehézségeket egy jelentős részük áremeléssel kompenzálja. A kihívások következtében 10-ből 6 vállalat mérsékelt növekedési pályára számít a következő 3-5 évben.
A családi cégek több mint felét, 53 százalékát a jelenlegi gazdasági környezet súlyosabban érinti, mint a 2 évvel ezelőtti járvány. További 23 százalékuk pedig nem tud különbséget tenni a két helyzet között, mivel egyformán negatívan hat a működésükre. A teljes nagyvállalati szektort nézve kissé borúsabb képet kapunk: itt a cégek 62 százaléka éli meg nagyobb kihívásként a jelenlegi gazdasági helyzetet, további 17 százalékuk pedig ugyanolyan nehéznek látja a két időszakot – derült ki a K&H családi vállalatok kutatásból, amely a családi cégek egyéves várakozásait vizsgálja.
„Kihívásokkal teli év van a családi vállalatok mögött, és az előrejelzések szerint ez idén csak kismértékben enyhülhet, hiszen a kétszámjegyű infláció, a magasabb energiaárak és a lassú gazdasági növekedés még egy ideig velünk lesznek. A családi cégek működését jelenleg a megemelkedett kiadások befolyásolják leginkább, azok közül is főként a működési költségek (83%) és az alapanyag költségek (70%) emelkedése, de a magasabb bérköltség is közel felüknél (46%) probléma” – mondta el Ékes Ákos, a K&H családi vállalatok központ vezetője.

Gondoltál már arra ki fogja örökölni a vállalkozásod? Ezt sokan elrontják, komoly bukás lehet belőle
A családi vállalkozásokat érintő változások gyakran váratlanul következnek be.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


