Több személy, köztük egy család több tagja is rosszullétről számolt be, miután fogyasztottak egy 1 kilogrammos Haribo Happy Cola F!ZZ csomagból.

Átfogó fogyasztóvédelmi vizsgálatokra számíthatnak 2023-ban is a hazai vállalatok – hívja fel a figyelmet az EY. Idén a speciális élelmiszerek, a webshopok működése, valamint az úgynevezett greenwashing is felkerült a betervezett ellenőrzések listájára.
Közzétette az Igazságügyi Minisztérium a 2023-ra tervezett fogyasztóvédelmi ellenőrzési programját. Ebben az évben is körültekintően vizsgálják a veszélyes eszközöket, a dohánytermékeket és a webshopok működését, de a játékokat, univerzális akkumulátortöltőket, kozmetikai termékeket és gyermekgondozási cikkeket gyártók és forgalmazók is komoly ellenőrzésekre számíthatnak.
Tavaly a glutén-, és laktózmentes termékekre helyeződött a hangsúly, idén azonban minden speciális tulajdonságú élelmiszer címkéje és kommunikációja is a hatóság fókuszába kerül. Az hatóságok ugyancsak szigorúan figyelik, hogy a cégek pontos tájékoztatást adnak-e a szavatosságról, jótállásról, és megtévesztik-e a vásárlóikat a greenwashing vagy másnéven zöldre festés módszerével, amivel a valós tevékenységüknél környezetbarátabbnak tüntetik fel magukat.
A vállalatoknak komoly feladatot jelent megfelelni a termékbiztonsági területen hagyományosan szigorú hazai fogyasztóvédelmi hatósági elvárásoknak. A megtévesztésmentes kommunikációt pedig a reklámozandó termék helyes kategorizálásával, a fogyasztói célcsoportok viselkedésének pontos modellezésével, valamint a speciális mellett az általános reklámszabályok maradéktalan betartásával biztosíthatják
– hangsúlyozta Dr. Nagy Andrea Magdolna, a Vámosi-Nagy Ernst & Young Ügyvédi Iroda fogyasztóvédelmi praxisának vezető ügyvédje. 2023-ban az ellenőrzések kiterjednek a gyermekeket és fiatalkorúakat védő reklámszabályok betartására is. A hatóság ugyancsak átfogóbban felügyeli a gyermek-, és sítáborokat, valamint a gyerekeknek szánt farsangi és halloween maszkokat, parókákat és jelmezeket. A szórakoztatási célú berendezések és sporteszközök, valamint az állateledeleket és állatfelszerelést forgalmazó cégek is felkerültek a vizsgálati listára.

Gondoltál már arra ki fogja örökölni a vállalkozásod? Ezt sokan elrontják, komoly bukás lehet belőle
A családi vállalkozásokat érintő változások gyakran váratlanul következnek be.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


