27 °C Budapest
Analog electricity meter for households. Measuring used electricity in kWh ( kilowatt hour )

Nagyon nagy bajban vannak a vállalkozások: sorra mondják fel az energiaszerződéseket, ez már a vég?

2022. november 21. 09:16

Tömegesen mondja fel vállalati és társasházi áramszerződéseit egy magyar energiacég, ami jelentős felzúdulást okozott. Az ügyfelek attól félnek, ez már az energiahiány előjele, a cég szerint másról van szó.

Sorban mondja fel energiaszerződéseit egy magyar energiacég, az Audax Renewables Kft, mind a vállalti, mind a társasházi ügyfelei körében, ami kisebb pánikot okozott utóbbiak körében - írja a 24.hu. Attól tartanak, ez már annak a jelen, hogy energiahiány lehet Magyarországon, és nem tudnak belenyugodni a szerződések egyoldalú felmondásába.

A cég vezetője, Fejes Tibor a lapnak kategorikusan cáfolta, hogy felmondták a szerződéseket.

Távol áll a valóságtól, hogy minden szolgáltatói szerződésüket felmondtuk volna az áramra vonatkozóan. Az idén minden szerződött ügyfelüknek leszállítjuk azt a mennyiséget, amiben az egész évre szóló fixáras szerződések keretében megállapodtunk. E konstrukciók felett azonban eljárt az idő, még a nagy szolgáltatók, mint az MVM és az E.ON is csak ritka esetben kínálnak ilyen típusú csomagokat a jövő évre. Minden érintett ügyfelünknek új szerződést ajánlunk január 1-jétől kezdődően, és el tudjuk őket látni a kívánt mennyiségű árammal. De tudomásul kell venni, hogy már csak úgynevezett spotáras szerződéseket tudunk felajánlani, mivel mi is csak a napi piacon tudjuk megvenni az elektromos energiát, minden nap a következő napra előre

- mondta a 24.hu-nak Fejes Tibor. Elmondta a cég azt is, hogy ők úgy látják, a vállalati ügyfelek esetében romlik a fizetései hajlandóság.

Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke azonban arra figyelmeztet: csak az általa képviselt éttermi szegmensben tömeges bezárás jöhet januártól, csak a kigazdálkodhatatlan energiaköltségek miatt.

JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Ismerünk olyan cégvezetőt, akinek szeptemberben járt le a gázszerződése, és a szolgáltatója egyik napról a másikra felmondta azt. Kényszerhelyzetbe került, ezért elfogadott egy fixáras ajánlatot, éppen abban a periódusban, amikor a legdrágább volt a földgáz

- tette még hozzá.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. június 21. szombat
Alajos, Leila
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?