Ezen a napon köszöntik a köznevelésben és a felsőoktatásban dolgozókat.

A magyarok szeretnek költekezni, főleg ha ajándékokról van szó. Húsvétra kevesebbet költünk ugyan, de születésnapra, Valentin-napra, gyermeknapra, valamint karácsonyra is hajlandóak vagyunk a drágább ajándékok közül válogatni. A felmérések alapján pedig az ajándékokat inkább online szerezzük be, mint a boltból, éls egyre inkább hódítanak az újdonságok, mint például a Brancs közösségi finanszírozási platformon feltűnt Art by Mantina.
Sokan keresnek ajándékot online, egyre kevesebb embernek ajándékozunk, nekik viszont megfontoltabban, ráadásul aranykorukat élik az élmény alapú, és egyedi ajándékok is, mint egy személyre szabott portré, éttermi vacsora, esetleg privát koncert. Bár még mindig akad, aki utolsó pillanatra hagyja az ajándékvásárlást, azért a magyarok zöme igyekszik előre gondolkodni az ajándékokról.
Tavaly egy piackutatásból kiderült, hogy az átlagos magyar polgár több mint 61 ezer forintot költött karácsonyi ajándékokra, amelyeket főleg külföldi és magyar webshopokon keresztül szereztek be. Emellett azonban húsvétkor is szeretünk költekezni, valamint esküvő alkalmával, születésnapkor vagy Valentin-napkor is szeretnek a magyarok drága ajándékot vásárolni. A kutatásából az is kiderült, hogy sokszor sablonos az ajándék, például nőnapkor, névnapkor, az anyák/apák napján, a lakásavatón, húsvétkor és mikuláskor is. Az egyedi ajándékok a születésnapra, a karácsonyra, a ballagásra, az eljegyzésre, az esküvőre, a házassági évfordulóra, a gyermekszületésre, és a keresztőre jellemzőek.
A Valentin-nap az elmúlt időszak abszolút nyertese, tavaly összesen már 13 milliárd forintot költöttünk el ehhez kapcsolódó tárgyakra és élményekre. Nem csak a tárgyak, csoki, és virág volt népszerű de az élmények is. 2021-ben egy kutatás eredményei szerint a költések száma csaknem 400 százalékkal nőtt hazánkban az elmúlt egy évtizedben, egy közvélemény-kutatás eredményei szerint hazánkban több mint 381 százalékkal nőtt a Valentin napi költések száma, ami európai viszonylatban is kiemelkedően magas, az ezzel kapcsolatos kiadások ugyanis a kontinensen összességében „csak” 180 százalékkal nőttek ez idő alatt.
Egy felmérés rávilágított arra is, hogy a magyarok több, mint fele fordít több energiát a szerelmesek ünnepének tervezésére és a többség a szokásosnál is kreatívabb próbál lenni. A hagyományos értelemben vett klasszikus ajándékok, így szív alakú csokoládétermékek és a virágok természetesen még mindig az élen járnak, de érdekesség, hogy a legtöbbet utazásra költik a szerelmesek, ékszerre pedig 350 millió forintnál is többet adtak ki 2020-ban.
Még mindig a nők vezetnek
A Magyar Bankholding felméréséből az is kiderült, hogy az ajándékvásárlók közel háromnegyede (70,3 százalék) a házastársát vagy élettársát ajándékozza meg az ünnepek során, 56,6 százalékuk pedig a szüleinek is vesz ajándékot. A megkérdezettek közel fele 3-4 héttel karácsony előtt kezdi el az ajándékok beszerzését, míg a női válaszadók 19,7 százaléka igen korán, akár 2-3 hónappal korábban is nekilát a karácsonyi bevásárlásnak. A karácsonyi ajándékok kiválasztása esetén a fiatalabb, 27-35 éves korosztály 35,6 százaléka gondosan összeállított listával vág bele az ajándékok beszerzésébe. Vannak azonban olyanok is, akik nem készülnek előre: a kutatásban résztvevő férfiak, valamint a 45-53 éves korosztály mintegy 10 százaléka állította, hogy nem tudja előre, kinek mit szeretne adni, inkább vásárlás közben, a kínálat alapján hoz spontán döntést.
Ajándékvásárlásban pedig abszolút a netes vásárlás az, ami tarol. Az uniós tagállamok közül a második legnagyobb mértékben nőtt az internetet vásárlásra is használók aránya Magyarországon az elmúlt öt évben. Az Eurostat közelmúltban közzétett adatsora szerint a 2016-os 48 százalékhoz képest tavaly már a hazai internethasználók 74 százaléka vásárolt webáruházból. Az öt év alatt bekövetkezett 26 százalékpontos bővülés a második legmagasabb az Európai Unióban, mindössze egyetlen egységgel maradt el az aranyérmes cseh mutató mögött. Az internetes és csomagküldő kereskedelem felpörgését látványosan igazolja a hazai statisztika is. Az online értékesítés éves forgalma tavalyelőtt lépte túl először az ezermilliárd forintot, 2021-ben pedig jócskán 1300 milliárd forint fölé nőtt.
A legutóbbi december a legerősebb havi adatot hozta 148 milliárd forinttal, a megelőző hónap 147 milliárdos csúcsát adva át ezzel a múltnak.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Arról nem is beszélve, hogy online már tényleg bármit megvásárolhatunk, a konyhai kisgéptől kezdve a Lego szetteken át egészen az egyedi, élményalapú ajándékokig, utalványokig. Ráadásul már online felületből is válogathatunk, hogy hol szeretnénk ajándékot adni, és a piacon egyre nagyobb teret hódítanak az egyedi, kézzel készült ajándékok is.
Van miből válogatni
Már tényleg kellemetlen egy bögrével beállítani egy születésnapra, a pandémia alatt pedig egyre többen vágytak az igazi, offline élményekre, így rengeteg élményalapú ajándékot vásárolhatunk szeretteinknek. Mi most összeválogattunk pár igazán ütős ötletet!
5900-6000 forintért befizethetjük barátunkat egy VR szimulációs játékra.18 000 forintért pedig szabadesés szimulációra is mehetünk, ha bevállalósak vagyunk. Ha párunk odavan a Forma 1-ért, 60 000 forintért az Élménypláza kínálatában már versenyautó tesztvezetésre is elmehet. De népszerűek még a florárium készítő work shopok, a szappan készítő work shopok és a főzőtanfolyamok is.
Azonban, ha nem élményt adnánk, de mégis valami egyedire vágyunk, úgy akár egy személyre szóló festmény is jó ajándékötlet lehet. Mi a Brancs közösség oldalán néztünk szét, itt bukkantunk rá az Art By Mantinára. Szabó Kriszti, az Art by Mantina megálmodója vicces és kedves stílusban rajzolja le a szeretteidet, barátaidat, vagy akár kollégáidat, üzleti partnereidet. Itt is rendelhetünk online, ehhez csak annyira lesz szükségünk, hogy elküldjük szeretteinkről a fotót, amely alapján a művész elkészíti a képet. Az egyedi portrérajzokat szabvány méretekben (A5, A4, A3) készítik el, így az elkészült alkotások keretezése gyors és olcsó. Ráadásul a portrék ára nagyjából 11 ezer és 24 ezer forint között mozognak, amennyit mindenképp elköltenénk ajándékra.

Gondoltál már arra ki fogja örökölni a vállalkozásod? Ezt sokan elrontják, komoly bukás lehet belőle
A családi vállalkozásokat érintő változások gyakran váratlanul következnek be.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Többtucat termék árát csökkentette a Lidl: ezeknél a leglátványosabb a változás
Az árréstoppal érintett termékeken kívül is jelentős árcsökkentéssel találkozhatnak a vásárlóka a Lidl boltjaiban.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


