22 °C Budapest
Detail of electricity bill with light bulb, energy theme

Nem hagyják az út szélén a Tungsram elbocsátott dolgozóit: még állami támogatást is kapnak

2022. május 18. 15:01

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a szükséges forrás biztosításával megteremti annak feltételeit, hogy az év végéig több ütemben elbocsátani tervezett foglalkoztatottak mielőbbi munkába állásukat megalapozó képzésekben vehessenek részt. A tárca intézkedésének köszönhetően a kormányhivatalok közreműködésével személyre szabott, álláskeresést ösztönző juttatást kaphatnak a Tungsram-dolgozók.

A vállalat vezetésével való egyeztetések szerint a támogatottak a képzés idejére akár mentesülhetnek is munkavégzési kötelezettségük alól, azt a felmondási időszakban elvégezve még jobb eséllyel és lényegében kiesés nélkül dolgozhatnak tovább új foglalkoztatójuknál. Így még biztosabban teljesülhet az az alapvető törekvés, hogy a dolgozók ütemezett leépítésüket követően lehetőség szerint azonnal kenyérkeresethez jussanak.

A kormányhivatalok célzott szolgáltatásaikkal a szociális-jogi következmények kezelésében, az álláskeresésben és mielőbbi munkába állásban segítik a munkavállalókat. Felvételükhöz a már futó programokban is többféle állami támogatást igényelhetnek leendő munkaadóik. A vállalat vidéki telephelyeinek otthont adó városokban a csoportos leépítésben érintett létszámnál több üres álláshelyet tartanak nyilván, ami nagyban megkönnyítheti, felgyorsíthatja a dolgozók újbóli munkába állását.

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. július 29. kedd
Márta, Flóra
31. hét
EZT OLVASTAD MÁR?