A magyar vállalatok munkatermelékenysége elmarad a régiós versenytársakétól, különösen a gazdaságpolitika fókuszában lévő ágazatok esetén.

Sorra dőlhetnek be a cégek Magyarországon is: rengetegen félnek a csődtől Kelet-Európában
Egy friss, hitelbiztosítói elemzés szerint a régiónk cégeinek 39 százaléka tart attól, hogy a kormányzati mentőcsomagok várható kivezetésével több lesz idén a csőd. A tanulmányból kiderül, hogy a térségben nem változott a leírt adósságok aránya (5 százalék) az előző évhez képest. A régióban a vállalatközi vásárlások (B2B) fele hitelre történt, ugyanúgy, mint 2020-ban, ez Magyarországon 48 százalék volt. A késve kiegyenlített számlák aránya a térségben 45-ről 43 százalékra javult. A felmérés 1400 magyar, lengyel, cseh, szlovák és török vállalat megkérdezésével készült.
Javultak a fizetési szokások a régióban
Az elemzés szerint Kelet-Európa jobban teljesített tavaly, a pandémia második évében a nyugat-európai vállalatok szerint a számláik 53 százalékát a határidő után egyenlítette ki a vevő. A kontinens nyugati felén jóval több adósságot kellett leírniuk a vállalatoknak (10 százalék) - írja közleményében az Atradius.
A magyar cégek arról számoltak be, hogy tavaly a régiós átlaghoz képest nagyobb mértékben csökkent a késve fizetett, hazai számlák aránya, 46 százalékról 34 százalékra. Így a vállalatok a térségben és Magyarországon is szívesen hiteleznek a vevőiknek. Ezt azzal magyarázták a felmérésben résztvevő cégek, hogy a B2B-hitelezéssel az eladásaikat akarják növelni, illetve új ügyfelek szerezni.
Ugyanakkor tény, hogy megdrágultak a finanszírozási eszközök, így sok vállalat óvatosabban bánik a halasztott fizetéssel
– mondta Vanek Balázs, az Atradius országigazgatója.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Hitelbiztosítás a követelések védelme érdekében
Az elemzés szerint tavaly a régióban a vállalatok 56 százaléka hitelbiztosítással védte a likviditását. Ez a megoldás Szlovákiában volt a legnépszerűbb, ahol a vállalatok 72 százaléka kötött hitelbiztosítást, a második helyen pedig Törökország állt 68 százalékkal. A legtöbb cég (66 százalék) a belső erőforrásaira támaszkodva menedzselte a halasztott fizetéses ügyleteit hazánkban is, és ideális esetben előre tartalékot képezett a hitelezési veszteségekre. 44 százalék számolt be arról, hogy a korábbinál többet kellett foglalkoznia a kintlévőségei behajtásával. A vállalatok 45 százaléka azt mondta, hogy romlott a számlái forgási sebessége (DSO), vagyis lassabban jutott hozzá a pénzéhez, mint az előző évben.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Berobbant a grillszezon: mutatjuk, mik lesznek az idei újdonságok
Egzotikus ízek is megjelentek a PENNY kínálatában.


