Több beszámoló, kevesebb működő cég – ez az ellentmondásos tendencia jellemezte az elmúlt évek májusi zárását.

Egy friss tanulmány szerint a vállalkozások egyre inkább függenek az adatoktól a világjárvány után – annak ellenére, hogy hiányoznak az üzleti adatok felhasználásához és megértéséhez szükséges készségek és szakértelem –, és a projektek negyede nem felel meg az üzleti elvárásoknak.
Mivel a vállalkozások működésében és ellátási láncukban továbbra is fennakadások tapasztalhatók a világjárvány miatt, a Dun & Bradstreet üzleti döntéshozatali adat- és elemzési szolgáltató megbízásából végzett kutatás rámutat, hogy a megkérdezett európai vállalkozások több mint fele (52%) nem gondolja, hogy életben fog maradni releváns, naprakész és megfelelő üzleti adatok nélkül. A Dun & Bradstreet „Az Adatok Jövője” című jelentésében közzétett eredmények feltárták, hogy az üzleti vezetők kétharmada egyetért azzal, hogy az adat szervezetük számára a leghasznosabb eszköz az új piacok azonosításához (64%), és kulcsfontosságúak az üzleti életben új ügyfelek megcélzása végett (62%).
Ezen túlmenően, mivel a világjárvány továbbra is megzavarja az ellátási láncokat világszerte, a tanulmány rámutat, hogy tíz megkérdezett vállalkozásból hat használ adatokat a kockázat felmérésére (65%), valamint a beszerzés és az ellátás nyomon követésére (62%).
A rendelkezésre álló adatok számának óriási növekedésével a vállalkozásoknak nem akármilyen információkra van szükségük, hanem gondosan válogatott, időszerű és pontos adatokra. Másszóval, a célnak megfelelő adatokra
– mondta Anthony Scriffignano, Chief Data Scientist a Dun & Bradstreet-től. „A vállalatoknak már egy ideje változtatniuk kellett azon, hogyan értelmezik az információkat, és ezek alapján következtetéseket alkotnak, de a világjárvány ezt a kényszert közvetlenül napirendre tűzte. Kulcsfontosságú annak átgondolása, hogy az adatok pontosak-e, és valóban tükrözik-e a történéseket – vagy elavultak és nem relevánsak.”
Annak ellenére, hogy meggyőződésük, hogy a pontos és időszerű adatok létfontosságúak az üzleti folyamatok szempontjából, a cégvezetők elismerik, hogy adatkezelési képességeik terén alulmaradnak. A vállalatvezetők aggódnak az adatokkal kapcsolatban, és hangot is adnak a különféle aggodalmaiknak:
- 47%-uk aggódik tervezési célból tárolt adataik pontossága miatt;
- 46%-uk aggódik, hogy vállalkozásukban nem lesz megfelelő technológia az adatok teljes kihasználásához;
- 45%-uk aggódik, hogy üzletük túl lassan halad ahhoz, hogy teljes mértékben kihasználják az adatokat.
A vállalkozások még akkor is küszködnek a hatékony adatkezeléssel (25%) és a csalás elleni küzdelemmel (22%), ha rendelkeznek adatstratégiával. Ennek eredményeként a projektek több mint egynegyede (27%) nem felel meg közepes mértékben sem az üzleti követelményeknek. Ezen túlmenően, az adatok elemzéséhez és az üzleti döntésekhez elengedhetetlen szakértői ismeretek alkalmazásához szükséges tehetséges dolgozók megtalálásának nehézsége komoly aggodalomra ad okot az adatműveltségüket javítani kívánó szervezetek több mint egynegyedénél (27%).
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A tehetség és a tudás hiánya máshol is érezhető az üzleti életben, és az új szabályozási követelmények további gondot jelentenek a vevői és beszállítói adatoktól függő szervezetek számára. A vállalkozások fele (50%) aggódik az adatvédelem megőrzése miatt, negyedük (25%) pedig az adatszabályozást és a jogi eljárásokat tartja kockázatforrásnak.
Következésképpen a kihívások, amelyekkel a vállalkozások az elmúlt másfél évben szembesültek, bebizonyították, hogy a vezetőknek fő prioritásként kell kezelniük az adattervezést, és integrálniuk kell azt az átfogó üzleti stratégiába. Tízből hét vezető úgy gondolja, hogy az adatok minősége kritikus a helyes döntések meghozatalához (69%), és úgy véli, hogy a hatékony adatkezelés versenyelőnyt kínál (73%). Végül, a szervezetek kétharmada (67%) értékelne több tanácsot, hogy támogassák az üzleti folyamatokat a birtokukban lévő információk legjobb felhasználásával, jelezve, hogy tudatában vannak annak, hogy hiányzik a belsőleg szükséges összes készség.
Ha egyszerűen hozzáférünk az adatokat feldolgozó eszközökhöz, az még nem jelenti azt, hogy egy vállalkozás okosan is használja azokat. A vezetőség számára a szakértelem az, aminek kulcsfontosságúnak kell lennie. Az adatokkal kapcsolatos készségeknek meg kell jelenniük az üzleti folyamatokban szándékosan, és nem csak véletlenül. Amellett, hogy új tehetségeket kell toborozni, létfontosságú, hogy ne hagyjuk figyelmen kívül a meglévő munkaerőt, és beindítsuk a folyamatos képzést, hogy a készségek frissek és relevánsak maradjanak. A cégvezetés felelős azért, hogy olyan légkört alakítson ki, amelyben az emberek hajlandóak tanulni, beleértve magukat a vezetői csapatot is – mert mint tudjuk, az adatok ismerete egyre kritikusabb szempont a vezérigazgató önéletrajzában is
– mondta Anthony Scriffignano, Chief Data Scientist a Dun & Bradstreet-től.

Gondoltál már arra ki fogja örökölni a vállalkozásod? Ezt sokan elrontják, komoly bukás lehet belőle
A családi vállalkozásokat érintő változások gyakran váratlanul következnek be.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


