Az elbocsátott középvezetők azzal szembesülnek, hogy pozícióik nagy része végleg megszűnt, így elhelyezkedési lehetőségeik drasztikusan beszűkültek.
Külföldön, főként a tengerentúlon bevált gyakorlat, hogy a vállalkozások – áruházak, éttermek, szépségszalonok stb. – nagy része franchise hálózathoz csatlakozva kezdi meg működését. Ez a trend már Magyarországra is begyűrűzött, egyre több hazai cég ismeri fel, hogy egy sikeres üzleti koncepció átvétele, számos más előnye mellett azt a kockázatot is csökkenti, amit egy új vállalkozás indítása jelenthet.
A koronavírus-járvány számos gazdasági szereplőt negatívan érintett, főként azokban a szektorokban, ahol az üzletek hetekre, hónapokra bezárni kényszerültek. Nehéz helyzetbe került, aki egy ilyen helyzetben csakis önmagára számíthatott, a hirtelen megváltozott körülményekkel egyedül kellett szembenéznie.
Tapasztalataink azt mutatják, hogy a franchise hálózatban működő cégeket a válság kevésbé érintette, tompította sérelmeiket az összetartás, a biztos háttér, amit ez a rendszer nyújt
– mondta el dr. Mandel Katalintól, az idén 30 éves Magyar Franchise Szövetség főtitkára. A gazdasági és üzleti tanácsadó arra is rámutatott, hogy az elmúlt másfél évben a hálózatban bővülést tapasztaltak, különösen az oktatással és az ételházhozszállítással foglalkozó területeken.
Az online oktatás térnyerése óriási lehetőségeket nyitott meg azok számára, akik eleve ezen a területen működtek, illetve akik a körülményekre gyorsan reagálva fejlesztéseket végeztek ebben az irányban. A vendéglátóhelyek bezárása, illetve az otthoni munkavégzés elterjedése felpörgette a házhozszállításokat, azon belül az étel házhozszállítást is. A hagyományos ételválaszték mellett egyre több speciális étrendet kínáló cég is megjelent a piacon.
Védőháló a cégek alatt
Egy franchise hálózatban az újonnan alakuló vállalkozás eredményes üzleti koncepciót vesz át, egyéni sikeressége minimális rizikót rejt csak magában. Az elinduláshoz, és azt követően is támogatásra számíthat, a régebb óta működő hálózati tagok tapasztalataik megosztásával is segítik az újonnan belépőket. Időt, energiát és főként erőforrásokat spórolhat az, aki egy már bevezetett, ismert és kedvelt terméket vagy szolgáltatást vesz át, nem „nulláról” kell indítania a vállalkozását. Ha valaki egy olyan hálózathoz csatlakozik, amelyik több országban is jelen van, nemzetközi szinten is jelentős mennyiségű tudásanyagra tehet szert.
Mindezen hívogató előnyök mellett óvatosságra inteném azokat, akik késztetést éreznek a franchise felé fordulni, hogy alaposan informálódjanak, mielőtt csatlakoznak egy hálózathoz, hogy az valóban az e, aminek mutatja magát
– hangsúlyozta dr. Mandel Katalin.
Magyar vállalatok szerte a világban
Az elmúlt időszakban a magyar franchise cégek korábban sosem látott mértékű külföldi terjeszkedésbe kezdtek.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Budapest VII. kerületében már öt éve működik a népszerű Makery étterem, ahol a vendégre bízzák az általa kedvelt étel elkészítését. Első két külföldi egysége nemrégiben nyílt meg Bécsben, illetve Pozsonyban, és a tervek szerint még az idén két további Makery DIY étterem kezdi meg működését európai városokban franchise partnerek bevonásával. De említhetném a gyerekek programozásra oktatásával foglalkozó, egy magyar házaspár által alapított Logiscool-t is, amely már az ötödik kontinensen nyitja meg iskoláját, jelenleg 131 intézménnyel rendelkeznek világszerte, 22 partnerrel együttműködésben
– mondta dr. Mandel Katalin. A magyar franchise hálózatok térhódításához nagy részben hozzájárul a DIEGO is, amely az elmúlt egy évben három országban – Magyarországon, Szlovákiában és Romániában – összesen 10 egységet nyitott meg. 2020-ban a bevételük 12 százalékkal növekedett 2019-hez képest, 2021-ben pedig 17 százalékos növekedést várnak az előző évhez viszonyítva.
Szövetségbe tömörülve
A Magyar Franchise Szövetség 1991-ben alakult a franchise vállalkozói közösség érdekképviseleti szervezeteként. A Szövetség szervezi és összefogja a franchise vállalkozási formában tevékenykedő vállalkozásokat, képviseli az érdekeiket és támogatja a nemzetközi gazdasági kapcsolatok fejlesztését.
„Szövetségünk jelenleg 70 tagot számlál, folyamatosan bővül a tagságunk. Tagjaink között megtalálhatóak az induló hálózatoktól kezdve a legsikeresebb franchise rendszerek hazánkban, például Duna House, Otthon Centrum, BENU Gyógyszertár, COOP, DIEGO, Oázis Kertészet, Herbária, Fornetti, Alma Gyógyszertárak, BioHair, Borháló, Alpha Zoo, BÁV stb. A hozzánk csatlakozóknak szigorú etikai normáknak és jogi elvárásoknak kell megfelelniük. A hálózatok tagjai készséggel osztják meg egymással a birtokukban lévő tudást, számukra különböző rendezvények szervezésével folyamatos keretet biztosítunk a tapasztalatcserére. Ez igen értékes egy induló vállalkozás számára, hiszen szakterületén a legnagyobbaktól tanulhat” – emelte ki a gazdasági és üzleti tanácsadó.
A Magyar Franchise Szövetség következő rendezvényére a Paulaner érkezik Budapestre, szakemberei a cég világszintű terjeszkedésének sikereiről tájékoztatják az érdeklődőket, illetve azt is elárulják, hogyan lehet eredményesen adaptálni más országokban egy hazai koncepciót.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
-
Elindult az ország legnagyobb tartós élelmiszer gyűjtése, adománykártya vásárlásával is segíthetünk a rászorulóknak
Megkezdődött a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR közös adománygyűjtő akciója.
-
Mire költenéd a lakásszámládat?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Videó: kipróbáltuk, hogy működik a házhozszállítás a magyar diszkontláncnál
November közepétől a Penny vásárlói már országos szinten intézhetik akár nagybevásárlásaikat is a foodora applikációján keresztül.
-
Nissan X-Trail: fektessen be okosan, vásároljon céges autót jobb áron! (x)
Közeleg az üzleti év vége, amikor a vállalkozásoknak számot kell adniuk az előző évi teljesítményükről. De mi a helyzet akkor, ha az elszámolás közben előbukkan némi elköltetlen szabad pénzügyi forrás? A Nissan a következőkben erre az esetre ad egy jó tippet!
-
Elege van a szemüvegből? Ezzel a csúcslézerrel éles látása lehet percek alatt, érintésmentesen (x)
Már a 80-as évek óta elérhető Magyarországon a lézeres szemműtét. A technológia folyamatosan fejlődik, az egyik legnépszerűbb eljárás az érintésmentes Sasszzem No-Touch.