A Pepco németországi leányvállalata fizetésképtelenné vált, ami akár több tucat üzlet bezárását és mintegy 500 munkavállaló elbocsátását eredményezheti.

Az újonnan induló vállalkozások közel 30 százaléka nem éri el az öt éves kort sem. Annak ellenére drasztikusan alacsony az új vállalkozások túlélési rátája, hogy a kényszertörlések szüneteltetés alatt voltak a koronavírus járvány ideje alatt.
"Az elmúlt években évről évre romlott az újonnan alakuló cégek túlélési aránya, és úgy tűnik, ezen a helyzeten a koronavírus járvány még tovább rontott” – kezdi elemzését Pertics Richárd, az Opten céginformációs szolgáltató elemzője. A 2020-as évben regisztrált 5 éves túlélési arány – amely azt mutatja, hogy a 2015-ben alapított cégek hány százaléka működött 2020 végéig – csupán 72 százalék. Az érték ugyan látszólag javult valamelyest a rendkívül gyenge 2019-es adatokhoz képest, de ennek csak technikai okai vannak. Az elhalasztott kényszertörlések figyelembevételével már a friss adatok is illeszkednek a korábbi romló tendenciába a túlélési arányok tekintetében.
Az 5 éves túlélési arányokat nézve a 2000-es évek elején indult vállalkozások teljesítettek a legjobban, az ebben az időszakban indult társas vállalkozásoknak még több mint 85 százaléka élte meg az 5. évfordulóját. Ez az arány napjainkra 70 százalék alá csökkent, azaz 10 újonnan induló vállalkozásból legalább 3 elhullik még az alapítása utáni első 5 éven belül. A romló tendencia nemcsak az 5 éves túlélési aránynál figyelhető meg, hanem hosszabb periódusokat vizsgálva is.
A 10 éves túlélési esély az elmúlt évek alatt 65 százalékról 46 százalékra csökkent, de 15 éves intervallumot nézve is látványos a visszaesés.
A 20 éves kort már csak a vállalkozások 35-37 százaléka éli meg, de még ezen az időtávon is kimutatható a romló tendencia.
Összességében nézve a túlélési arányokat, az ezredforduló környékén induló vállalkozások teljesítettek a legjobban, azon belül is az ezredforduló előtt induló cégek nagyobb része maradt meg hosszú távon, az ezredforduló után indulók viszont már csak rövid távon mutattak nagyobb állóképességet. „Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a gazdasági környezeten és a vállalkozók felkészültégén kívül számos egyéb technikai hatás is befolyásolja évről évre, hogy hány vállalkozás szűnik meg” – mondja az Opten szakértője.
A technikai hatások közül érdemes kiemelni a mindenkori adózási és cégjogi szabályozást. Vállalkozások tömegesen szűnhetnek meg vagy alakulhatnak át olyan esetekben, ha egy másik vállalkozási formában kedvezőbb lehetőség nyílik a működésre. A KATA szabályozás például az egyéni vállalkozási forma irányába terelt sok vállalkozót, de a törzstőke kötelezettség változása is mozgatott vállalkozásokat egyik vállalkozási formából a másikba. Ezek mellett fontos azt is hangsúlyozni, hogy ha egy cég nem szűnik meg, attól még a piacon nem feltétlen marad aktív. Több tízezer alvó vállalkozás található ma is Magyarországon, amelyek ugyan nem jelennek meg a megszűnt cégek között, de a piacról ideiglenesen kivonultak.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A hosszabb távú túlélési arányoknál pedig már egyre erősebb az „egészséges lemorzsolódás” arány is, hiszen a sikeres, növekvő vállalkozások életében megjelenhetnek befektetők vagy egyéb komoly üzleti lehetőségek, amelyek eredményeképpen összeolvadások, felvásárlások, átalakulások történnek. Ilyen esetekben értelemszerűen maga a gazdasági tevékenység nem szűnik meg, csak egy új vállalkozási forma keretében folytatódik tovább.
A technikai hatásokat figyelembe véve azonban még mindig szomorú az a kép, amelyet a friss vállalkozások túlélési aránya mutat. Válsághelyzetben ráadásul még magasabb a komolyabb üzleti terv nélküli kényszervállalkozások aránya, amelyek szintén csökkentik az összesített rövid és hosszú távú túlélési arányt.
A magas fluktuációnak köszönhetően a hazai cégbázis jelentős része igen fiatalnak számít. A társas vállalkozások 43 százaléka 10 évnél fiatalabb. Egészségesebb cégstruktúra esetén az eloszlásnak az idősebb cég-korosztályok felé kellene mutatnia és tolódnia folyamatosan az idő előrehaladtával. Szerencsére azonban vannak pozitív példák is. A 25 évnél idősebb vállalkozások aránya fokozatosan növekszik, jelenleg kb. minden 10. vállalkozás tartozik ebbe a kategóriába.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.


