A jegybank az elmúlt hetekben intenzív egyeztetést folytatott a Magyar Bankszövetséggel a vállalati hitelezési aktivitás piaci alapú élénkítése kapcsán.
Nem befolyásolta jelentősen a kkv szektor várakozásait novemberig a járvány második hulláma. A hazai kis- és középvállalkozások következő egy évre vonatkozó kilátásait előrejelző kutatás eredménye alapján ugyanis a cégek optimizmussal tekintenek a 2021-es évre, amit az index jelenlegi, 9 pontos értéke igazol. Az előző időszakhoz képest mért, 2 pontos növekedés hátterében az állhat, hogy javultak a vállalati hitelkamatokra, valamint az európai uniós forrásokra vonatkozó kilátások.
A november 11-én érvénybe lépett szigorító járványügyi intézkedések ismeretében végzett, negyedik negyedéves K&H kkv bizalmi index kutatás eredményei szerint optimizmussal tekintenek a hazai kis- és középvállalkozások az új esztendőre. A legfrissebb adatok alapján ugyanis, az előző időszakhoz képest 2 pontos növekedéssel, az index 9 ponton áll.
- foglalta össze Kökény Roland, a K&H kkv szegmens marketing vezetője.
Legstabilabb a mezőgazdaság
A különböző méretű cégeket vizsgálva a mikro-, valamint a kisvállalkozások várakozásai enyhe javulást mutatnak, ugyanis az előző negyedévhez képest némileg növekedtek az idei évre vonatkozó kilátásaik (3 pont és 14 pont), nekik köszönhető a főindex enyhe javulása. Eközben a 300 millió és 2 milliárd forint közötti árbevételű középvállalkozások hangulata számottevően romlott: 13 pontos zuhanással 19 ponton áll, ám összességébe véve még így is ők tekinthetőek a legbizakodóbbnak.
Az ágazatokat tekintve továbbra is a mezőgazdasági cégek a legderűlátóbbak, mivel várakozásaik jelentősen, 19 pontról 25 pontra emelkedtek. Az ipari, kereskedelmi, valamint a szolgáltatási szektor várakozásai ehhez képest csupán kismértékben javultak, ám mindegyik ágazat esetében pozitív várakozásokról beszélhetünk: az ipar jelenleg 11, a kereskedelem 10, a szolgáltatás szektor várakozásai pedig 6 ponton állnak.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
A jövő oktatásának legfontosabb kérdése: kiválthatja az AI a hagyományos tananyagot?
A Tudományos Diákköri Mozgalom már évtizedek óta szerves része a magyar felsőoktatásnak.
-
Megtakarításból befektetés: avagy hogyan válhatunk befektetővé akár havi 50 ezer forinttal is?
Nyitrai Győzőt, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettesét kérdeztük.


