Jövőre még több céget érint a havi helyett a ritkább - negyedéves - társasági adóelőlegfizetés.
A brit parlament alsóháza továbbra sem képes többségi támogatással rendelkező forgatókönyvet kialakítani az ország rendezett kilépésére az Európai Unióból, így továbbra is számottevő az esélye annak, hogy jövő pénteken az ország megállapodás nélkül zuhan ki a közösségből. Ennek kockázataira mindenképpen célszerű előre felkészülniük azoknak a hazai vállalkozásoknak, amelyek gazdasági kapcsolatban állnak a szigetországgal.
Átmenet nélküli kilépés esetén az export-import-vámszabályok azonnal hatályba lépnek, ennek pedig komoly gyakorlati adó- és vámügyi következményei lesznek. Ha egy brit kereskedelmi kapcsolatokkal rendelkező cég eddig vámhatóságot érintő tevékenységet nem folytatott, annak speciális azonosítót, úgynevezett EORI számot kell igényelnie, különben nem vehet részt vámigazgatási eljárásban, így a kereskedelmi kapcsolatait is szüneteltetnie kell - írja közleményében a BDO.
Ha egy magyar webáruház az Egyesült Királyságba van bejegyezve, számolnia kell azzal, hogy ott fenntartott készletről értékesítés esetén vámköltségek és 27 százalékos magyar áfa is rakódhat az áru értékének függvényében.
Továbbá a vámjoggal kapcsolatos, az Egyesült Királyságban kiadott határozatok, engedélyek az EU tagállamokban érvényüket vesztik. A 2018-ban a magyar adóalanyok által megfizetett brit áfa visszaigénylési kérelemének elektronikus benyújtását is célszerű április 12 előtt megtenni, mert arra a kilépést követően már nem lesz mód
A vámügyletekhez célszerű lesz a közvetett vámügynökököt alkalmazni, így a legtöbb esetben mentesülni lehet az import áfa finanszírozásától is. Az import során a vámolás sokszor már az EU másik tagállamában megtörténik, ilyenkor akár mellőzhető az import áfa megfizetése, azonban ekkor - szemben a hazai vámkezeléssel - az EKAER bejelentés lesz megkerülhetetlen. A közösségen belül olyan jól bevált és szívesen alkalmazott megoldások, mint a vevői készlet, a háromszög, vagy láncügyeletek is új megközelítést igényelhetnek a későbbiekben, amennyiben az ügyletek kiinduló, vagy végpontja az Egyesült Királyságban lesz.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Pozitív hatásként ugyanakkor a kilépést követően brit magánszemélyek számára nyújtott egyes szolgáltatások esetén a későbbiekben már nem kell magyar áfát felszámítani. Ilyenek például a reklámszolgáltatások, az adatfeldolgozás és információközlés, a tanácsadási tevékenység, és egyes pénzügyi szolgáltatások
Személyi jövedelemadó és TB
Az Egyesült Királyság Európai Unióból történő kilépése a személyi jövedelemadóval kapcsolatos kötelezettségekre nem gyakorol hatást. A kettős adóztatást elkerülő egyezmények továbbra is alkalmazandóak lesznek. A kilépési időponttól kezdődően ugyanakkor a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló rendeletek az Egyesült Királyságban érvényüket vesztik - vagyis az uniós állampolgárokat többé nem illetik meg automatikusan ugyanazok az ellátási jogok, amelyeket a brit állampolgárok is alanyi jogon élveznek.
Itt a nagy év végi pezsgőkörkép: ezek a legjobbak 2025-ben, nagy csatában a Törley és a Moet&Chandon
A Szupermenta terméktesztjén ezúttal száraz rozé pezsgőket vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei.
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








