17 °C Budapest

Dübörög a dohánytermékek feketepiaca: egymilliárdnyi terméket foglaltak le

Pénzcentrum
2017. augusztus 28. 08:31

Több mint egymilliárd forint értékben vont ki adózatlan dohányterméket az idén az adóhivatal a feketepiacról - írja a Magyar Idők.

Több mint tízezer esetben találtak illegális dohányárut az év első hét hónapjában a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei és pénzügyi nyomozói. Az ellenőrzések alkalmával nagyjából húszmillió szál cigarettát és több mint hét tonna fogyasztási dohányt foglaltak le, amelyek értéke a feketepiacon akár egymilliárd forintot is érhet.

Leopold Róbert pénzügyőr őrnagy, a NAV jövedéki ügyekkel foglalkozó szóvivője a lapnak elmondta, hogy nemrég egy Csongrád megyei tanyán egy 130 tőből álló dohányültetvényt találtak, amely nagyjából 220 kilogramm termést hozott. Az ingatlan magyar tulajdonosa állítása szerint a dohányt saját fogyasztásra termeszti, ehhez azonban nem rendelkezett a jogszabályban meghatározott NAV-regisztrációval. A szóvivő hozzátette, hogy ilyenre, vagyis nagyobb mennyiségű illegális előállításra eddig nemigen volt példa.

Aki adózatlan árut engedély nélkül kínál értékesítésre, legalább ötmillió forint pénzbírságra számíthat, de jogsértő az adózatlan dohánytermék birtoklása is, a büntetés nagysága itt minimum harmincezer forint - közölte a NAV szóvivő a Magyar Időkkel.

NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. augusztus 3. vasárnap
Hermina
31. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. augusztus 2. 19:18
Agrárszektor  |  2025. augusztus 2. 20:04