Lakiteleken idén majdnem véget ért Cseh Rózsa hagyományos adventi díszkivilágítása.
Üdülési jogok eladásáról szóló ajánlatával megtévesztette a fogyasztókat a Light in the Barter LLC. Magyarországi Fióktelepe (LIB Magyarország), amiért 8,9 millió forint bírságot kapott a vállalkozás - közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).
A GVH kifejtette: a LIB Magyarország azt üzente a fogyasztóknak telefonos és szóbeli tájékoztatásaival, hogy meglévő üdülési jogaikat megvásárolja, a vásárlás ellenértékeként kapható LIB pontokat pedig a fogyasztók egy erre a célra kialakított rendszerben költhetik el.
A versenyhivatal megállapította, hogy a vállalkozás 2015 áprilisától tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, mert a munkatársai által megkeresett fogyasztóknak üdülési joguk megvételét kínálta fel, valódi szándéka azonban a fogyasztók beléptetése volt a LIB pontkártya-vásárlási rendszerbe az ezzel összefüggő rendszerhasználati díj beszedésével együtt, így jelentős különbség volt a LIB Magyarország valós céljai és aközött, amit azokról kommunikált.
A LIB Magyarország több szempont figyelembevételével határozta meg a rendszerhasználati díjat, amely a fogyasztóknak százezer és egymillió forint közötti fizetési kötelezettséget jelentett, miközben üdülési joguk megvásárlása a befizetések ellenére sem valósult meg.
A vállalkozás egyúttal megsértette a szakmai gondosság követelményét szerződéskötési- és kapcsolattartási folyamataiban, miután szabálysértő magatartásán a hozzá beérkezett fogyasztói panaszok és az adásvétel folyamatában felvetődött átírási nehézségek hatására sem változtatott.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A GVH a bírság kiszabásakor a jogsértő, a rendszerhasználati díjakból származó bevételekből indult ki. A versenyhivatal súlyosbító körülményként értékelte többek között, hogy a vállalkozás teljes kereskedelmi gyakorlata valótlan, jogsértő tájékoztatásokon alapult, sérülékeny fogyasztókat célzott meg, emellett hosszú ideig tartott, így jelentős számú fogyasztót ért el és a vállalkozás jelentős mértékű előnyhöz jutott a jogsértő kereskedelmi gyakorlatok által.
Címlapkép forrása: Getty Images Hungary
Itt a nagy év végi pezsgőkörkép: ezek a legjobbak 2025-ben, nagy csatában a Törley és a Moet&Chandon
A Szupermenta terméktesztjén ezúttal száraz rozé pezsgőket vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei.
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Évente tízmilliárdokat lopnak el a csalók hazai bankszámlákról – Kiderült, ki a legkönnyebb célpont
Becslések szerint 2,6 millió magyar változtatott online vásárlási szokásain, miután átverték vagy csalás célpontja lett, 40%-uk emiatt kevesebbet vásárol a neten.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








