Több beszámoló, kevesebb működő cég – ez az ellentmondásos tendencia jellemezte az elmúlt évek májusi zárását.
A nemzetgazdasági miniszter bejelentette, hogy a kormány tervei szerint 2-3 évre elhúzott járulékcsökkentés valósulhat meg, összekapcsolódva egy olyan rendszerrel, amely a bérnövekedéshez ad többlettámogatást a járulékcsökkentésen keresztül. A munkáltatóknak a szociális hozzájárulási adó csökkentésével keletkező megtakarítást át kell engedniük a dolgozóknak.
A kormány eddig megismert járulékcsökkentési szándéka segítheti a vállalkozásokat a munkaerőhelyzetük javításában, hiszen a béreket terhelő adó mérséklése nélkül a vállalkozások teherviselő képessége kisebb. Egyértelmű, hogy a vállalkozások bérterheit célszerű csökkenteni, mivel ez egyidejűleg a versenyképességüket, termelékenységüket is javítja. Ez a záloga annak, hogy a munkaerőpiaci helyzet és a versenyképesség egyidejűleg javuljon.
A munkaerőhiány döntő oka a magyar gazdaság gyengébb versenyképessége, aminek következtében nagyarányú az elvándorlás külföldre, erős a vállalkozások közötti, a kiszámítható munkaerő gazdálkodást gátló munkaerőmozgás, nehéz megtartani a dolgozókat és a szakképzés sem nyújt minden téren a munkaerőpiacot segítő oktatást.
A vállalkozások az elmúlt időszakban a nagyarányú munkaerőhiány miatt a teljesítményüknél jóval nagyobb béremelésre kényszerültek. A GDP 2016. első félévében 1,9százalékkal nőtt, a reálkeresetek viszont a versenyszférában a január-augusztusi időszakban 5,3 százalékkal, augusztusban pedig 6,1 százalékkal emelkedtek. A kereskedelemben 2016. első nyolc hónapjában a kiskereskedelem 5 százalékkal nőtt, a havi bruttó keresetek emelkedése 6 százalék volt (amihez hozzátartozik, hogy jelentősek voltak a különbségek az egyes vállalkozások béremelésében). Az üres álláshelyek száma 2016. második negyedévében 39 ezer volt a versenyszférában, 10 ezerrel több az egy évvel ezelőttinél.
A vállalkozások béremelési lehetőségeinek határt szab versenyképességük, termelékenységük, egy határon túl a nagyobb bérköltséget már nem képesek bevételeikből kigazdálkodni. A bérköltségek növelése olyan áremelkedéssel már nem járhat, amit a piac nem fogad el.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Napvilágot láttak más olyan elképzelések is, melyek szerint nem a vállalkozások terheit, hanem a bruttó keresetekből levonható bérjárulékokat, vagy éppen a személyi jövedelemadót kellene csökkenteni. Így a nettó keresetek nőnének, ezen keresztül pedig a lakossági fogyasztás emelkedne. Ez a megoldási lehetőség nem érintené a vállalkozások közterheit, nem javítaná versenyképességüket, termelékenységüket sem, így nem a valós gondokat orvosolná.

Gondoltál már arra ki fogja örökölni a vállalkozásod? Ezt sokan elrontják, komoly bukás lehet belőle
A családi vállalkozásokat érintő változások gyakran váratlanul következnek be.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


