A megszokottnál harmadával kevesebb bor lehet az idei szüret eredménye - íja a Napi Gazdaság.
A téli és a tavaszi fagykárok, valamint az aszály miatt várhatóan a szokásos 3−3,5 milliónál jóval kisebb, mintegy 2 millió hektoliteres lehet az idén megtermelhető bor mennyisége. A mintegy 600 ezer hektós export mellett ez nem elég a fejenkénti évi 24 literes hazai fogyasztás kielégítésére, az elmúlt évek problémái miatt pedig átmenő készletek sincsenek − mondta el a lapnak Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára. A nagyjából egymillió hektoliternyi hiányt várhatóan importból pótolják.
Mivel az egész régióban hasonló károk érték a szőlőültetvényeket, várhatóan idén is a piac meghatározó szereplői lesznek a külföldi, azaz a cseh, szlovák, sőt olasz felvásárlók. Elsősorban az illatos fajták, azaz az irsai, a cserszegi fűszeres és a szürkebarát iránti kereslet lehet élénk, felhajtva az árakat.
Itt a nagy év végi pezsgőkörkép: ezek a legjobbak 2025-ben, nagy csatában a Törley és a Moet&Chandon
A Szupermenta terméktesztjén ezúttal száraz rozé pezsgőket vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei.
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








