-2 °C Budapest

Megnyílt a legújabb magyar luxusszálloda

MTI
2011. március 15. 16:02

Megnyílt a Gunaras Zrt. kétmilliárd forintos beruházással épült, négycsillagos szállodája Dombóváron, a létesítményt a próbaüzem után várhatóan áprilisban adják át hivatalosan - közölte a társaság.

A gunarasfürdői szálloda építéséhez a zrt. 2008-ban 600 millió forintos európai uniós támogatást nyert el a dél-dunántúli regionális forrásokból.

A cég tájékoztatása szerint a háromszintes, 94 szobás épületben négy konferenciatermet és egy 180 fős éttermet is kialakítottak. A létesítmény a Dél-Dunántúlon az első resort típusú - azaz egy életstílus igényeit kielégítő - négycsillagos wellness szálloda.

A fejlesztés második ütemében fürdőházat építenek a szálloda mellé beltéri medencékkel, csúszdaparkkal, szaunával. Bárdi Róbert, a zrt. vezérigazgatója elmondta: a projekt második részét további 1,2 milliárd forintos beruházással valósítják meg.

Dombóvár-Gunarason 1977 óta működik elismert gyógyfürdő. Jelenleg kilenc, többnyire gyógyvizes medence üzemel, a fürdőt évente mintegy 150 ezren keresik fel. A zrt. elődje, a Gunaras Rt. 2003-ban a Széchenyi Terv pályázatán 250 millió forintos támogatást kapott a gyógyászati részleg felújítására, amelyet összesen félmilliárd forintból 2004-ben végeztek el.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

 

NAPTÁR
Tovább
2026. január 16. péntek
Gusztáv
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?