Idén második alakalommal kerül meghirdetésre a mikro- és kisvállalkozások technológiai fejlesztését célzó GOP pályázat. Akár 20 millió forintot is nyerhetnek azok a vállalkozások, amelyek sikerrel pályáznak az összesen több mint 17.5 milliárd forintnyi forrásra.
Elkezdődtek a társadalmi egyeztetések az idén újra megnyíló, a Gazdaságfejlesztési Operatív Program és a Közép-Magyarországi Operatív Program keretében kiírásra kerülő "Mikro- és kisvállalkozások technológiai fejlesztése" (GOP-2009/2-2.1.1/A és KMOP-2009/2 -1.2.1/A) pályázati lehetőségek kérdésében - tette közzé a Magyar Gazdaságfejlesztési Központ honlapján.
A korábban nagy sikernek örvendő program keretében, 2009-ben és 2010-ben összesen 17.588 milliárd forint támogatásra pályázhatnak a hazai mikro- és kisvállalkozások. A pályázaton nyerhető pénzek döntő hányadát (85%) az EU Európai Regionális Fejlesztési Alapja nyújtja, 15%-át pedig a magyar költségvetés szolgáltatja. Az elnyert forrásokat új beruházásokat eredményező technológia fejlesztésére, három évnél nem idősebb használt eszközök vásárlására, és informatikai fejlesztésekre (hardver és szoftver egyaránt) fordíthatják a vállalkozások.
A pályázaton nyertes vállalkozásoknak, amennyiben még nem rendelkeznének internetes honlappal, kötelező lesz a világhálón való megjelenés. Emellett kiegészítő tevékenységként pályázati pénzekhez lehet jutni minőség-, környezet- és egyéb irányítási, vezetési, hitelesítési rendszerek, szabványok bevezetésére és tanúsíttatására is - olvasható a MAG Zrt. honlapján.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A pályázati kiíráshoz kapcsolódó észrevételeket az Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 2009. szeptember 28-a délig várja. Amennyiben a jelenlegi elképzelések szerint kerül a pályázati lehetőség meghirdetésre, az elnyerhető összeg egy és húszmillió forint lesz, amely Budapest területén 25%-ban, másutt 35-50%-ban fedezheti a projekt során elszámolható költségeket. A végleges pályázati kiírás a tervek szerint október közepén kerül kihirdetésre, a pályázatokat várhatóan novembertől lehet benyújtani.
Itt a nagy év végi pezsgőkörkép: ezek a legjobbak 2025-ben, nagy csatában a Törley és a Moet&Chandon
A Szupermenta terméktesztjén ezúttal száraz rozé pezsgőket vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei.
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








