Három konzorcium tehet ajánlatot az M3 gyorsforgalmi út Nyíregyháza - Vásárosnamény (46 km) beruházás megvalósítására. A résztvevők közötti verseny következtében PPP-konstrukcióban, átlátható módon épülhet meg 2011-re az M3-as autópálya következő szakasza is.
A közbeszerzési eljárás a szakasz tervezését, építését, felújítását, üzemeltetését, fenntartását és e tevékenységek finanszírozását magában foglaló koncessziós szerződésre vonatkozik. A koncesszió a Köz- és Magánszféra Partnerség (PPP) keretein belül, rendelkezésre állási díj ellenében, 30 évig tartó időtartamra szól majd.
A részvételi felhívásra beérkezett részvételi jelentkezések értékelését követően három konzorcium tehet ajánlatot, amelyet az érvényes ajánlatokat benyújtó ajánlattevőkkel folytatandó tárgyalások követnek.
Az eredményhirdetés 2009 augusztusában, míg a szerződéskötés 2009 októberében várható.
Az ajánlattételre felhívott konzorciumok a következők:
M3 Kelet Konzorcium
vezetője: Bilfinger Berger Project Investments S.c.a Sicar
tagjai: Allgemeine Baugesellschaft - A. Porr AG
Bereg Autópálya Konzorcium
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
vezetője: A-WAY Infrastrukturprojektentwicklungs-und-betriebs GmbH
tagjai: Colas SA, Intertoll-Europe Tanácsadó Zrt.
EH Magyar Autópálya Konzorcium
vezetője: OBRASCÓN HUARTE LAÍN S.A.;
tagjai: MAHÍD 2000 Magyar Híd-és Szerkezetépítő Zrt., EuroAszfalt Kft., A-HÍD Építő Zrt., Arcadom Zrt.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Megtakarításból befektetés: avagy hogyan válhatunk befektetővé akár havi 50 ezer forinttal is?
Nyitrai Győzőt, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettesét kérdeztük.


