A gazdasági válság akár még újabb befektetéseket is hozhat Magyarország számára, bár egyes cégek egyelőre kivárnak az ezzel kapcsolatos döntéseikkel, mások pedig elnapolják azokat - véli Kilián Csaba, a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Zrt, azaz az ITD Hungary befektetési igazgatója. Az ügynökség jelenleg négy regionális szolgáltató központ Magyarországra telepítésében folytat tárgyalásokat, ami akár 1900 új munkahelyet is jelenthet.
A befektetési igazgató szerint lesznek olyan cégek, amelyek a jelenlegi világgazdasági helyzetből indulva növekedést érhetnek el. Az ITD Hungary célja, hogy megtalálja ezeket a cégeket, hogy ha eljutnak a döntés-előkészítéshez, Magyarország opciós lehetőségként felmerüljön.
Az elmúlt hónapokban megjelentek új befektetési projektek Magyarországon, még a gépgyártás területén is, de más, a válságnak kevésbé kitett szolgáltatásoknál vagy a gyógyszeriparban, a biotechnológiai iparban, sőt a kutatás-fejlesztésben is komoly befektetői érdeklődés tapasztalható. A Daimler kecskeméti beruházása pedig az autóiparban hozhat újabb befektetéseket hozhat, és remélhetőleg ez a magyar beszállítóknak is piacot jelent.
Kilián Csaba úgy látja, hogy Magyarország fokozatosan halad fölfelé a befektetési értékláncon, egyre inkább magasan hozzáadott tevékenységet végeznek az itt megtelepedett befektetők, és ezt a folyamatot a válság tovább erősítheti. A szolgáltatószektorban és más ágazatokban - például a logisztikában - is várhatóak a közeljövőben befektetések, az indiai, kínai befektetők pedig egyre inkább terjeszkednek az európai piacon.
Az ITD Hungary által közvetített beruházások értéke 1,55 milliárd euró volt 2008-ban, és a befektetők tavaly csaknem tízezer új munkahelyet teremtettek. Ugyanakkor az igazgató szerint az idei évre nem tervezhetnek hasonló számokat, ugyanis a befektetők nagy része az első félévben kivár. Azok pedig, akik már Magyarországon vannak és újabb beruházásokban gondolkodnak, jórészt 2-5 hónapra eltolták döntésüket. Ha ezek a második félévben meg is születnek, a hat hónapos veszteség is komoly kiesést jelent.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Berobbant a grillszezon: mutatjuk, mik lesznek az idei újdonságok
Egzotikus ízek is megjelentek a PENNY kínálatában.


