20 °C Budapest

Jól járnak a kkv-k: magasabb lett a plafon

Pénzcentrum
2007. szeptember 24. 12:10

Csaknem megtízszereződött a vállalható hitelgarancia összege. Legalábbis egy, már hatályba lépett rendeletmódosításnak köszönhetően az EU-s módosítása után érvényes 350 millió forintos maximum - amely a módosítás előtt 800 millió forint volt - 2,5 milliárdra emelkedett - derült ki a Hitelgarancia (HG) Zrt. sajtótájékoztatóján.

2007. júliusáig a HG Zrt. maximum 800 millió forint értékhatárig vállalhatott készfizető kezességet a kkv-k beruházásához kapcsolódó hitelekre, bankgaranciákra és pénzügyi lízing ügyletekre.

Az Európai Uniós módosítás szerint, mint azt Radnai György, a HG Zrt. vezérigazgatója elmondta, azokban az országokban, ahol a támogatásokra vonatkozó szabály nem transzparens, ott érvényesül a 1,5 millió eurós garanciaplafon.

A szabályozás értelmében, amely országban transzparensnek elfogadott a szabályozás (a vezérigazgató szerint ilyen ország még nincs), ott a támogatástartalom maximum 200 ezer euró lehet. Ez a támogatástartalom egy egyszerűsített képlet szerint a számított díj és a piaci díj közötti különbözet.

Radnai György elmondta, a HG Zrt. portfoliójában a nagy értékű garanciavállalási állomány megközelíti a 15 százalékot, vagyis komoly piaci igény jelentkezik rá, melyet a tapasztalatok is alátámasztanak.

JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A vezérigazgató tájékoztatása szerint a jelenleg hozzávetőlegesen 30 ezer kkv-szektorba tartozó ügyféllel rendelkező HG Zrt. nem az ügyfelek számosságának emelkedését reméli a módosítástól, amely 70-100 ügyfelet érinthet. A HG Zrt. becslései szerint ugyanakkor 5-15 százalékos kedvnövekedést eredményezhet a piacon a plafon emelkedése.

Ami a jövőt illeti, a HG Zrt. jelenleg is új termékek kidolgozását folytatja, így várhatóan megjelenik majd a pályázatok mellett nyújtott közvetlen bankgarancia, illetve a jövőben a lakossági szegmenst is megcélozzák.

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. június 17. kedd
Laura, Alida
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?