22 °C Budapest

Rá sem lehet majd ismerni Budapestre a járvány után: hatalmasat változik a közlekedés

2020. április 22. 10:15

Eltűntek a mobiltelefonos applikációval bérelhető elektromos rollerek, azaz a Lime és a Breezy járgányai Budapestről, és ez nagy valószínűséggel nem is fog egy csapásra helyreállni, ha a járványnak vége. A rollerek szabályozatlan közlekedésével eddig is akadtak gondok, amelyek a járvány utánra akár meg is oldódhatnak: vagy így, vagy úgy.


A Lime március 19-én tüntette el a rollereket a fővárosból - írja a G7. Erről a felhasználókat nem értesítették, és közleményt sem adtak ki Magyarországon, az angol nyelvű tájékoztatás - miszerint a koronavírus-járvány miatt Dél-Koreát leszámítva világszerte szüneteltetik tevékenységüket - múlt heti keltezésű.

Pedig volt, aki néhány nappal korábban pont azért váltott bérletet, mert a járvány miatt akarta használni a rollereket, ő bukta a pénzét. Ilyen esetekben különösen kellemetlen, hogy egy helyi jelenléttel nem rendelkező, a hazai jogszabályokat nem követő társasággal kell vitatkoznia. Mivel a szolgáltatást egy holland társaság nyújtja, a hazai fogyasztóvédelem segítségében sem lehet bízni.

A két legnagyobb e-rolleres cég 220 városban van jelen az Egyesült Államokban és Európa három tucat országában. Bár pontos számokat nem közölnek, a Lime-nak körülbelül 120 ezer rollere lehet, és a Bird-nek is hasonlóan sok. És ez most mind áll. A negyedmillió leállított roller közül kétséges, hogy mennyi fog valaha újraindulni.

Budapesten a Lime hazai kihívója, a Breezy rollerei is eltűntek az utcákról.

Az összeomlás mérete egészen elképesztő: a Bloomberg információi szerint Párizsban 98 százalékkal estek vissza a bérlések márciusban csupán néhány nap alatt. Érdekes kérdés, hogy miért álltak le teljesen. Hiszen a kerékpárosok számára vagy éppen Budapesten a Mol Bubi bérlésekre még jótékony hatással is volt a járvány, sokan inkább nyeregbe szálltak, hogy ne kelljen másokkal közösen közlekedniük. Ez elvileg az e-rollerek iránt is növelhette volna a keresletet.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el,  havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ezeket azonban - különösen Budapesten - alapvetően külföldiek, turisták használták, márpedig a turizmus leállt. A koronavírus-járvány gyorsan megmutatta, hogy bár jól hangzó toposz, hogy a megosztás alapú e-rollereknek is fontos szerepe lehet a mikromobilitásban, ezek alapvetően gyalogolni nem kívánó turisták városnéző eszközei.

Ezzel együtt a cégeknél már eddig se mentek túl jól a dolgok: a Lime éppen januárban vonult ki 12 városból, és minden nagyobb amerikai e-rolleres cég már tavaly leépítésekbe kezdett. A probléma fő oka, hogy egyelőre egyszerűen nem éri meg az üzemeltetés: a The Intelligence számításai szerint a bruttó árrés egy út után 20 dollárcent lehet, ami a teljes bevétel 19 százaléka. Ha nem lenne elégethető tőke, akkor ebből kellene a teljes cég gazdálkodását, növekedését és marketingjét is finanszírozni.

Nem csoda, hogy megszorításokra kényszerültek a cégek. A Lime még januárban elküldött a körülbelül 700 emberéből 100-at, márciusban pedig újabb akár 70-et. A Bird a munkavállalói 30 százalékát bocsátotta el. A cégek már nem a növekedésről, hanem a túlélésről álmodnak. Márpedig a koronavírus-járvány miatti, várhatóan több hónapos közlekedési visszaesés és a turizmus talán még hosszabb ideig várható mélyrepülése nem túl rózsás jövőt fest nekik.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. május 28. szerda
Emil, Csanád
22. hét
Május 28.
A Kihívás Napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. május 28. 08:13