10 °C Budapest

Kiderült, mennyit költünk évente az autó javítására

2017. október 27. 16:00

Egy átlagos magyar autó karbantartására közel 80 ezer forintot költ egy magyar család évente.

A Bárdi Autó megbízásából, ezer fő megkérdezése alapján, a Trend International által készült kutatásból kiderült, évente 25-50 ezer forint közötti összeget költ az autójára a válaszadók 34 százaléka, míg 25 százalékuk 50-100 ezer forintból oldja meg az éves karbantartást. Ennél lényegesen kevesebben áldoznak 100 ezer forintnál többet az autójuk állagának megőrzésére. Azok száma is alacsony, akik 25 ezer forintnál is kevesebből tartják fenn a gépjárművüket. Mindent összevetve egy átlagos magyar autótulajdonos évi 78 ezer forintot költ a kocsijára.

Az autókarbantartási kiadásokat nagymértékben befolyásolja, hogy ki, milyen típusú személygépkocsival rendelkezik. Az autók élettartama során legtöbbet cserélt alkatrészek árait összehasonlítva a 2005-ös gyártású Suzuki Swift III. 1,3-as tulajdonosának kell a legtöbbet, csaknem 118 ezer forintot évente kiadnia karbantartásra a Magyarországon legkedveltebb, az eladási listák élén álló öt autófajta közül. Ennél húszezer forinttal kevesebből, 88 ezerből is meg lehet őrizni viszont egy 2003-as Volkswagen Golf IV. 1,4-es működőképességét.

A Bárdi Autó szakértői azt javasolják, hogy a felmerülő hibákat már a megjelenésüket követően javítsák ki, mivel a rossz alkatrészek használata további problémákat eredményezhet, amelyek már csak lényegesen nagyobb összegből szüntethetők meg.

NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 8. csütörtök
Mihály
19. hét
Május 8.
Fagylalt nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. május 7. 21:10