12 °C Budapest

Jó hírt kaptak, akik most a Balatonnál pihennek

MTI
2017. április 14. 10:03

Szombaton kezdődik a balatoni hajózási szezon, a menetrend szerinti járatokon kívül Siófok, Balatonfüred, Tihany, Fonyód, Badacsony és Keszthely kikötőjéből sétahajók is indulnak - tájékoztatta Mihalovics Dóra, a Balatoni Hajózási Zrt. marketingvezetője.

A hajójáratok száma folyamatosan bővül a következő hetekben, a főszezonban már 18 kikötő között, 28 útvonalon közlekednek majd.

Az önkormányzati tulajdonban lévő Balatoni Hajózási Zrt. húsz motoros nagyhajót, három gyorshajót és négy kompot működtet, továbbá 16 tagú ipari flottával biztosít egyéb, a kikötő- és strandüzemeltetéshez szükséges szolgáltatásokat.

A marketingvezető azt mondta, a tavalyi, kiemelkedő szezonéhoz hasonló, illetve egy kicsit annál is kedvezőbb forgalomban reménykednek.
Emlékeztetett arra, hogy a kompközlekedésben tavaly 14 éves rekord dőlt meg: 1,14 millió utas és 370 ezer jármű kelt át a Balatonon. Ez 13 százalékos forgalomnövekedést jelentett a korábbi évhez képest. A menetrendi, a sétahajók és programhajók által szállított utasok száma meghaladta a 730 ezret, összesen 8 százalékkal emelkedett. (Ezen belül a menetrendi hajók utasforgalma 11 százalékkal nőtt.)

Idén árat emelt a társaság; az egyik díjzónában 100 forinttal, a másikban 200 forinttal kell többet fizetni egy-egy hajóúton. A kompon a gépkocsik, biciklik szállítási ára nem változott, de az utasok a korábbi 600 forint helyett 700 forintért kelhetnek át Szántód és Tihany között.

A marketingvezető hangsúlyozta, évek óta nem volt érdemi áremelés, és a cég számos kedvezményt nyújt, amivel a tapasztalatok szerint minden harmadik komputas élni szokott. A kompközlekedést az igényekhez igazítva már március végétől sűrítették, ami többletköltséggel jár - tette hozzá.

Mihalovics Dóra az idei kedvezményekről szólva elmondta, ezen a nyáron vezetik be a BAHART-kártya több típusát, amely akár 20 százalék kedvezményt is jelent több hajós szolgáltatásra, köztük a gépjárművek viteldíjára.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A főszezonra végeznek a Kossuth komp 150 millió forintba kerülő felújításával, amelynek során alkalmazkodnak a megnövekedett gyalogos- és kerékpáros forgalomhoz. Tavaly teljes körűen felújították a Siófok katamaránt, idén a Nemzeti Regatta nevű motorost bocsátják vízre nagypénteken, ez egy kiöregedett vízibusz helyébe lép.

Az elmúlt két évben számos újítást vezetett be a hajózási társaság az utastájékoztatásban. Ennek részeként megújult a cég honlapja, a közforgalmú kikötőkben és hajózás közben pedig ingyenes a wifi-szolgáltatás. A menetjegyek mellé minden utas megkapja a célállomásokon működő partnerek ajánlatait is, több esetben kedvezményes kuponokkal.

Idei újdonság lesz a Playmobil gyerekjegy, amelyhez ajándékfigura is jár. A társaság bővíti a programhajó-kínálatát. A Varázshajó indításával a gyerekeknek kedvez, míg az idősebb korosztály operett hallgatásával vagy borkóstolóval is összekötheti az útjait. Lesznek továbbra is bulihajók, kulturális programot kínáló élményhajók és Minimax gyerekhajók is.

Megkezdődött a társaságnál számos beruházás a szolgáltatások minőségének fejlesztésére. Idén fejezik be az alsóörsi és a fonyódi vitorláskikötő bővítését. A Nemzeti Regattán és a Kossuth kompon kívül felújítják a Helka és a Szántód hajót, továbbá fejlesztik a kikötői biztonságtechnikai eszközparkot is - mondta Mihalovics Dóra.

NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 6. kedd
Ivett, Frida
19. hét
EZT OLVASTAD MÁR?