2 °C Budapest

Ezt biztos nem tudtad: erre is jó a SZÉP kártyád

Pénzcentrum
2013. november 7. 05:34

Vannak, akik számára a SZÉP kártya egyet jelent a balatoni nyaralással, egy kedvelt fürdőhely vagy strand felkeresésével. Pedig az egyik legnépszerűbb hazai cafeteria-elem télen is sok meglepetést is tartogat: 50 ezer elfogadóhelye között nem csak a havas sportok szerelmesei, hanem a kinti hidegek elől wellness-fürdőbe, szaunába, vagy akár hangverseny-terembe "menekülők" is megtalálhatják a kedvükre valót.

Az elmúlt napokban a Pénzcentrum.hutöbb cikke isa SZÉP kártyával foglalkozott. Érdemes még egyszer feleleveníteni, pontosan milyen területeken is használhatjuk fel az egyik legnépszerűbb hazai cafeteria-elemet:

Szálláshely alszámla: belföldi üdülés során szálláshely-szolgáltatásra, belföldi utazásszervezésre (előre összeállított utazási csomagokra), gyógyfürdő- és strandbelépőre, illetve a szálláshely szolgáltatással egyidejűleg a szálláshelyen igénybe vehető bármely szolgáltatásra.

Vendéglátás alszámla: vendéglátóhelyi étkezésre, éttermi és mozgó, valamint egyéb vendéglátásra (például házhozszállítás, közétkeztetés), gyógyfürdő- és strandbelépőre, illetve belföldi szálláshely-szolgáltatásra.

Szabadidő alszámla: egészségmegőrzésre és szabadidős programokra, egészségügyi szolgáltatásokra, kulturális programokra, állatkerti és vidámparki belépőre, sport-, szabadidős és wellness tevékenységekre, sportrendezvények részvételi díjára, fürdők és élményparkok igénybevételére, belvízi séta és kirándulóhajókra, idegenvezetésre, sportpályák bérlésére, uszodabelépőre és -bérletre, sportegyesületi tagságra, sportés szabadidős képzésre, sporteszköz kölcsönzésre és belföldi szálláshely szolgáltatásra használhatják fel.

50 ezer elfogadóhely:bőséges a választék, télen is

A SZÉP kártyát közel 50 ezer helyen tudjuk felhasználni - olyan szolgáltatásokért is fizethetünk vele, amikre sokan nem is gondolnának. Sokaknak ugyanis a SZÉP kártya a nyaralást jelenti: strandolást a Balaton partján, fürdőzést Miskolctapolcán vagy Hajdúszoboszlón, kirándulást a Mátrában. Pedig az egyik legkedveltebb béren kívüli juttatás számos felhasználási lehetőséget kínál télen is. A szolgáltatók pedig évről-évre nagyobb számban fogadják a SZÉP kártyával érkező vendégeket, a leghidegebb hónapokban is.


A téli sportok szerelmesei számára jó hír, hogy a közelgő síszezonban a hazai sí-és szánkópályák többségébe vásárolhatnak belépőt SZÉP kártyájukkal. Az egyik legkedveltebb hazai sí-centrumban, Eplényben például SZÉP kártyával lehet fizetni a síjegyekért/bérletekért, sőt, a síoktatásért is. Természetesen a hazai jégpályák többsége is elfogadja az utalványt, így a korcsolyázók is bőséges választékkal és kínálattal találkozhatnak. A túrázókat, kirándulókat is számtalan lehetőség várja: a hegyek, a téli természet ilyenkor is tartogatnak meglepetéseket, a kulcsos házak, falusi szálláshelyek (amelyek közül egyre több a fűtött) alacsony áraik mellett SZÉP kártya elfogadásukról is ismertek.

Hány hosszú hétvége lesz jövőre, mi maradt az idei évre? - KATTINTS!

Sok olyan extrém sportot találhatunk, amelyek télen, a hideg időben sem állnak le: kevesen tudják, hogy kalandparkok belépőit is fizethetik SZÉP kártyájukkal, de akár erdei kalandtúrákra, terepjárózásra, quadozásra, vagy akár off road vezetésre is felhasználhatják a juttatást.

JÓL JÖNNE 3,1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 107 405 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 66 220 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 67 312 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Az élet télen sem áll le

Természetesen azoknak is számtalan lehetőség áll rendelkezésére, akik a hideg elől egy kellemes wellness-hotelbe, fedett aquaparkba, vagy termálvizes fürdőbe menekülnek. A több tízezer elfogadóhely között ugyanis szinte az összes hazai fürdő megtalálható, így az egész évben nyitva tartók - például Gyula, Hajdúszoboszló, Hévíz - is. A wellness hotelek a párok, családok számára egyaránt kikapcsolódást, pihenést jelentenek, legyen szó romantikus hétvégéről, vagy hosszabb kikapcsolódásról a téli szünetben - ilyenkor sok szálloda különleges csomagokkal csábítja az utazókat.

Sokak számára az őszi, téli időszak egyet jelent a kulturális pezsgéssel, szellemi feltöltődéssel. Számukra jó hír, hogy a zenei rendezvényekre, színházi előadásokra is vásárolhatnak jegyet, bérletet SZÉP kártyával, a szabadidő alszámláról.

Kártyánkkal vásárolhatunk koncertjegyeket, legyen szó könnyű-vagy komolyzenéről, például a Művészetek Palotájába, vagy a Papp László Budapest Sportarénába. Ugyanakkor természetesen a színház- rajongók is nyernek a SZÉP kártyával: a legtöbb hazai teátrum is elfogadja az utalványt, sőt, sok magyar múzeum is várja a kártyával érkező látogatókat.

Az ősszel, télen is népszerű fesztiválok is várják a SZÉP kártyávall érkező látogatókat, legközelebb például a tihanyi Garda fesztiválra (november 16-17.) vásárolhatunk belépőket, de akár a fiatalok körében népszerű, a téli sportokról és a könnyűzenéről szóló Fridge Fesztivál jegyeit is megválthatjuk SZÉP kártyánkkal.

Fontos tudni, hogy a SZÉP kártya használatáról télen sem kell számlát kérnünk, nem kell elszámolnunk vele utólag a munkáltatóknál. A kártya terhére természetesen kifizethetjük családtagjaink vagy barátaink belépőjét, számláját is, amennyiben azt jelezzük az elfogadóhely felé, illetve mi is jelen vagyunk a szolgáltatás igénybevételénél. A SZÉP kártya sem a munkaadók, sem a dolgozók számára nem jár semmiféle többletköltséggel.

NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. március 8. szombat
Zoltán
10. hét
Március 8.
Nemzetközi nőnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. március 7. 19:44
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33