A nyugatról keletre tartó erős tranzitforgalom péntek délután óta fokozott terhelést ró az M1-es autópályára.
Ahogy az elmúlt években, úgy idén is értékelték Magyarország éttermeit a világ egyik vezető utazási véleményoldalán. Az olvasók szavazatai alapján összeállított top 10-es listát ezúttal az Arany Kaviár Étterem vezeti, vidéki étterem viszont 2017-ben sem került be a legjobbak közé.
A világ egyik vezető utazási véleményoldala, a Tripadvisor nemrég ismét összesítette - több millió olvasói értékelés alapján - a világ, a kontinensek (régiók), és az egyes országok legjobb éttermeit. E szerint 2017-ben Magyarországon az "Arany Kaviár Étterem" bizonyult a legjobbnak, míg a képzeletbeli dobogó második, illetve 3. fokára, sorrendben a "Borkonyha" és a "Costes Downtown" állhatott fel.
Ahogy azt az elmúlt években már megszokhattuk, nemhogy a dobogóra, de még a top 10-be sem fért be vidéki étterem. Ez persze nem véletlen: ha figyelembe vesszük azt, hogy a legnagyobb utasforgalmat minden évben Budapest generálja, akkor az sem lesz meglepő, hogy a portált használó, jellemzően külföldi turisták leginkább a fővárosi vendéglátóegységeket értékelték.
Ahogy a vidéki éttermek szavazatai idehaza, úgy a fővárosiakra leadott voksok száma sem sokat nyomott a latba a nemzetközi megmérettetésen. A világrangistát két brit, és egy francia vendéglátóhely vezeti, de a top 25-ben, az európai helyek mellett (a világranglistán 13 egység is az öreg kontinensről került ki), sok a tengerentúli, illetve a távolkeleti étterem is.
A világ 25 legjobb étterme 2017-ben:
- 1. The Black Swan at Oldstead (Oldstead, Egyesült Királyság)
- 2. Belmond Le Manoir aux Quat'Saisons (Great Milton, Egyesült Királyság)
- 3. Maison Lameloise (Chagny, Franciaország)
- 4. L'Auberge de l'Ill (Illhaeusern, Franciaország)
- 5. Martin Berasategui (Lasarte, Spanyolország)
- 6. Daniel (New York City, New York)
- 7. La Colombe (Constantia, Dél-Afrika)
- 8. David's Kitchen (Csiangmaj, Thaiföld)
- 9. Maido (Lima, Peru)
- 10. El Celler de Can Roca (Girona, Spanyolország)
- 11. Restaurant Alcron (Prága, Csehország)
- 12. The Fat Duck (Bray on Thames, Egyesült Királyság)
- 13. Restaurante Benazuza (Cancún, Mexikó)
- 14. Ristorante Don Alfonso 1890 (Sant'Agata sui Due Golfi, Olaszország)
- 15. DOC (Armamar, Portugália)
- 16. i Latina (Buenos Aires, Argentína)
- 17. Chez Bruno (Lorgues, Franciaország)
- 18. The Grove (Auckland központja, Új-Zéland)
- 19. Indian Accent (Újdelhi, India)
- 20. TRB Hutong (Peking, Kína)
- 21. Azurmendi (Larrabetzu, Spanyolország)
- 22. Muse Restaurant (Pokolbin, Ausztrália)
- 23. Voila Bistrot (Paraty, Brazília)
- 24. The French Cafe (Auckland központja, Új-Zéland)
- 25. Funky Gourmet (Athén, Görögország)
Az európai élmezőnyt egyértelműen Franciaország, Spanyolország, és az Egyesült Királyság vezeti - mindhárom ország 5-5 helyezéssel képviselteti magát a legjobb 25-ben. Mint azt feljebb említettük, magyar vendéglátóegység még a kontintens legjobbjai közé sem került be. Hazánkhoz legközelebb két prágai étterem, a világranglista 11. helyezettje, azaz a "Restaurant Alcron"; és az európai összesítés 18. helyét elhódító "Terasa u Zlate Studne" található.
Európa 25 legjobb étterme 2017-ben:
- 1-13. Lásd a világranglistán
- 14. Ciel Bleu Restaurant (Amszterdam, Hollandia)
- 15. Noma (Koppenhága, Dánia)
- 16. Da Vittorio (Brusaporto, Olaszország)
- 17. Teppanyaki Restaurant Sazanka (Amszterdam, Hollandia)
- 18. Terasa u Zlate Studne (Prága, Csehország)
- 19. Waterside Inn (Bray on Thames, Egyesült Királyság)
- 20. The Three Chimneys (Colbost, Egyesült Királyság)
- 21. Le Cinq (Párizs, Franciaország)
- 22. Epicure (Párizs, Franciaország)
- 23. Es Calo Restaurant (Calo de Sant Agusti, Spanyolország)
- 24. Disfrutar (Barcelona, Spanyolország)
- 25. Uliassi (Senigallia, Olaszország)
Világháborús bestia került elő a földből: a rendőrség lezárta a környéket, ezek az utak nem járhatók
Budapesten lezárják Csepel egy részét egy második világháborús bomba hatástalanítása miatt.
Egyszerre 696 kilométert tett meg egy utas taxival Magyarországon 2024-ben: új rekordot állított fel
A mobilitási platform az év végére már kilenc magyar városban kínálja szolgáltatásait.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Már számlát befizetni és adományozni is lehet az ATM-eknél
A készpénzbefizetés népszerűsége is folyamatosan emelkedik.
-
Celebek és sztársportolók hirdetik a kamu befektetéseket – de hogy védekezhetünk a csalók ellen?
A pénzügyi csalások nem tűnnek el, csak folyamatosan átalakulnak.
-
Álmokból valóság: Fiatal innovátorok útja a vállalkozói szféra felé (x)
Az MCC és a Design Terminal Küldetése.