A cseh, szlovák, román, lengyel és spanyol fiatalok sokkal inkább terveznek külföldre utazni idén, mint a magyarok.
Idén rekordszámú hosszú hétvége vár a magyar családokra, vagyis bőven lesz lehetőség kisebb-nagyobb utazásokra anélkül, hogy szabadságot kellene kivenni. Illetve, ha valaki nem csak 3-4 napra szabadulna ki a mókuskerékből, egy-két napos szabadsággal máris egy hét állhat a rendelkezésére. Érdemes viszont mielőbb ajánlatot kérni az utazási irodáktól és lefoglalni az utat, ha nem akarunk vagyonokat fizetni. Jól jár, aki még most foglal: utazással és szállással együtt már akár 52 ezer forintból összejöhet egy római vagy 60 ezerért egy nápolyi kiruccanás pünkösdkor.
Idén rekordszámú hosszú hétvége vár a magyar családokra, vagyis bőven lesz lehetőség kisebb-nagyobb utazásokra anélkül, hogy szabadságot kellene kivenni. Illetve, ha valaki nem csak 3-4 napra szabadulna ki a mókuskerékből, egy-két napos szabadsággal máris egy hét állhat a rendelkezésére.
Érdemes tehát mielőbb megtervezni, mit szeretnénk csinálni a három-, illetve négynapos hétvégék során, ugyanis ha például belföldre utaznánk, lehet, hogy már el is késtünk. Ahogy arról beszámoltunk, legnépszerűbb négycsillagos wellnesshotelekben már most kevés a március 15-i négynapos munkaszünetre és a húsvéti időszakra a szabad szoba.
Hasonló a helyzet a külföldi utakkal is.
- írta a Pénzcentrum megkeresésére a Wizz Tours online utazási szolgáltató. A jó hír, hogy aki már most tudja, hogy húsvétkor például Rómába, Madridba vagy Milánóba szeretne menni, olyan csomagajánlatok közül mazsolázhat, amelyek a Wizz Air menetrendjéhez alkalmazkodnak. Vagyis ha megvan az időpont, kedvünkre válogathatunk a szállások között. Ha valaki Rómába utazna március 30-án és április 2-án térne vissza Magyarországra, akkor fejenként 71 ezer forinttal kell számolnia, de ebben már benne van a szállás és a repülőjegy is. Aki pünkösdkor utazna, az is hasonló összeggel számolhat.
A március 15-ei hosszú hétvégén budapesti indulással már 67 ezer forintból megúszhatunk fejenként egy milánói utat úgy, hogy 18-án érkezünk is vissza. Ha pedig valaki pünkösdkor a fények városába, Párizsba utazna, úgy készüljön, hogy talál már csomagajánlatot 52 ezer forintért is. A Párizsba induló gép viszont nem a fővárosból, hanem Debrecenből indul.
Az Invia utazási iroda is azt javasolja az utazni vágyóknak, hogy mielőbb kérjenek ajánlatot.
- javasolja az utazási iroda, amelynél egyébként 2017-ben Olaszország (Róma, Nápoly, Milánó és Velence) és Spanyolország (Madrid és Barcelona) voltak az abszolút favoritok. Kedvelt úticél volt még London, Lisszabon, Párizs és a Baltikum.
- írták megkeresésünkre.
Arra a kérdésre, ha valaki velük szeretne Rómába utazni, hogyan készüljön anyagilag, azt válaszolták, a legkedvezőbb ár 3 éjszaka/4 nap, 54 900Ft/fő: ez tartalmazza a szállást, repülőjegyet és reggelis ellátást, 1 db nagyméretű kézipoggyászt (max 10 kg), valamint felár ellenében lehet jelentkezni programokra is. Ez az összeg egy főre értendő, vagyis 2 személy esetén 109 800, 4 személy esetén 219 600 forint.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Madridban a 3 éjszakás (3-4 csillagos szállodákban), 4 napos, repülős, reggelis, kifejezetten városnézős, ennek megfelelően szervezett utak legolcsóbban fejenként 85-90000 forint körül érhetőek el.
Barcelona most az egyik legdrágább úti cél, 3 éjszaka/4 nap, 104 900 forint/fő: ez tartalmazza a szállást, repülőjegyet és reggelis ellátást, 1 db nagyméretű kézipoggyászt (max 10 kg), valamint felár (belépőjegyek, részvételi díjak) ellenében választhatóak helyszíni programok. Ez az összeg egy főre értendő, vagyis 2 személy esetén 209 800, 4 személy esetén 419 600 forint.
Ha valaki Nápolyba vágyna, a last minute utak kb. 60 000, a first minute városlátogatások 80 000 forint körül foglalhatóak jelenleg. Ezek általában repülős utak, 3 és 4 csillagos szállásokkal, reggelivel, 4 napra.
A március 15-ei, október 23-ai és november 1-jei hosszú hétvége, illetve akár egy hét is tökéletesen alkalmas síelésre - írta megkeresésünkre a Neckermann utazási iroda. Ausztriában, Karintiában két éjszakára már lehet foglalni szállást a március 15-ei hosszú hétvégére 59 500 forintért 2 fő részére, Szlovákiában a Magas-Tátra szívében, a sípályák mellett három éjszakára pedig szintén 2 fő részére már 57 021 forintért találhatunk szállást, de itt is számolni kell még a kiutazás költségeivel.
A pünkösdi hosszú hétvégekor a legtöbben itthon keresnek pihenési lehetőséget és nem is gondolnak arra, hogy ilyenkor akár a tengerben is lehetne már csobbanni. Görögország, az olasz tengerpart és Horvátország is kifejezetten vonzó úti cél lehet. Az időjárás ilyenkor már nagyon kedvező, mégis viszonylag kevés a turista.
A Neckermann-nál Szicíliába például egy 7 éjszakás repülős nyaralás május 17-ei indulással és 22-ei érkezéssel (vagyis három nap szabadságot kell kivenni) már 209 000 Ft/2 fő ártól foglalható, és ebben már benne van a reggeli is. Május 18-ai indulással egy repülős út Madridba 3 éjszakára, közvetlen járattal, 4 csillagos szállodában, reggelivel 2 fő részére már 235 000 forintból megoldható, ha pedig Görögországba utaznánk, akkor május 18-ai indulással a Chalkidiki-félszigeten, közvetlen járattal 7 éjszakára 4 csillagos szállodában, félpanzióval, már 322 000 forint körüli összegért is nyaralhatunk ketten párunkkal, apartmanban félpanzióval, ez 2 fő részére pedig már 269 000 forint körül kihozható (szintén közvetlen repülőjárattal).
Abban az összes, általunk megkérdezett utazási iroda egyetért, hogy a legjobb feltételeket biztosító ajánlatokért már most érdemes böngészni az utazási kínálatot, hiszen a népszerű időszakokban érvényes ajánlatok száma csökkenni, azok ára pedig várhatóan nőni fog, ahogy közeledik az utazás időpontja.

Indulhat a tippelés meddig bírja a Petőfi híd: a felújítás tervezésének megpályáztatására sincs pénz
Budapest vezetése egyelőre nem tudja megkezdeni a súlyosan korrodálódott Petőfi híd felújítását.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


