Brüsszel, 2024. november 28.Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter az Európai Unió Versenyképességi Tanácsa (COMPET) belsõ piacért és iparért felelõs minisztereket tömörítõ formációjának brüsszeli ülése után tartott sajtótájékoztatón Brüsszelben 2024. november 28-án.MTI/Purger Tamás

Bemondta Nagy Márton: elképesztő, amit az állam tervez a Liszt Ferenc repülőtérrel

MTI
2024. december 11. 09:02

Jövőre lerakják a Liszt Ferenc repülőtér 3-as termináljának alapkövét - mondta Nagy Márton a Michelin Guide budapesti díjátadóján. A miniszter közölte: a reptér utasforgalma 2024-ben meg fogja közelíteni a 18 milliót, 2030-ra pedig 20 milliós forgalommal számolnak.

A magyarországi turizmus hasít, Ferihegy Európa leggyorsabban bővülő repülőtere - közölte Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Michelin Guide budapesti díjátadóján, ahol köszönetet mondott a magyar gasztronómiának is teljesítményéért.

Magyarországon rekordév az idei: októberig 15,5 millió vendég 38,5 millió éjszakát töltött el a hazai szálláshelyeken, ami 5,3 százalékkal haladja meg a tavalyi adatot, a vendéglátásban dolgozók megélhetését pedig 10 százalékkal több vendég biztosította. Konjunktúra van tehát a magyar turizmusban - mondta a miniszter.

A Liszt Ferenc repülőtér utasforgalma 2024-ben meg fogja közelíteni a 18 milliót, ez Európában a leggyorsabb növekedés a szektorban - mondta Nagy Márton, kiemelve: a reptér visszavásárlásával tehát jó üzletet kötött az állam.

Szólt arról is, hogy továbbra is fenntartják a SZÉP-kártya rendszert, amely a belföldi turizmus egyik legfontosabb forrása, és stabil bevételt ad az ágazatnak.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Kiemelte: a turizmus ma már a magyar GDP közel 12 százalékát, a központi költségvetés 10 százalékát adja. Az ágazatot a kormány is igyekszik segíteni, hétfőn meg is jelent a borravaló adómentessé tételéről és a szervízdíj maximálásáról szóló rendelet - jelezte.

Címlapkép: Purger Tamás, MTI/MTVA

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. július 13. vasárnap
Jenő
28. hét
Ajánlatunk
  • Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)

    A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.

EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. július 12. 19:21
Agrárszektor  |  2025. július 12. 19:36