Illuminated Taxi Signs on Maximilian street, Close up, Munich, Bavaria, Germany

Becsapta utasait a City Taxi: repült is a bírság a fuvarszervező cég nyakába, ez volt a bűnük

2024. december 10. 19:31

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) lezárta versenyfelügyeleti eljárását a City Taxi Fuvarszervező Szövetkezettel (City Taxi) szemben. A GVH az eljárás során megállapította, hogy a vállalkozás az „árgaranciára” és kizárólagos tulajdonságára irányuló kereskedelmi gyakorlatával megtévesztette a fogyasztókat. A nemzeti versenyhatóság felhívja a vállalkozások figyelmét, hogy reklámüzeneteiket mindig kiemelt körültekintéssel alakítsák ki, emellett pedig érdemes lehet utánajárni a GVH korábbi döntéseinek is a kérdéses gyakorlat kapcsán.

A Gazdasági Versenyhivatal 2024 tavaszán indított versenyfelügyeleti eljárást a City Taxival szemben, mivel észlelte, hogy a vállalkozás valószínűsíthetően több ponton is megtévesztette a fogyasztókat kereskedelmi kommunikációjával.

A nemzeti versenyhatóság vizsgálói az eljárás során részletesen feltárták az ügyet. Ez alapján a GVH Versenytanácsa megállapította, hogy a City Taxi 2024. január 10. és február 26. között több ponton is megszegte a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok tilalmát.

  • A vállalkozás „a magyar” kifejezés használatával megtévesztette a fogyasztókat lényeges jellemzőjével kapcsolatban, mivel azt a látszatot keltette, mintha a fővárosi taxis piacon egyedüli magyar vállalkozás lenne.
  • A cég azt a benyomást keltette a fogyasztókban, hogy az általa alkalmazott „árgarancia” egyedülálló, és azt önkéntes alapon biztosítja. A személytaxival végzett szolgáltatási tevékenység díjazására vonatkozó szabályok betartása azonban nem önkéntes vállalás, hanem jogszabályi előírás.

A City Taxi az eljárás során együttműködött a GVH-val és az eljárás megindítását követően önként felhagyott a jogsértő gyakorlatokkal. Ezen körülményekre is figyelemmel a GVH Versenytanácsa 2,1 millió forint bírságot szabott ki a vállalkozásra.

Az ügy kapcsán a GVH felhívja a vállalkozások figyelmét, hogy kereskedelmi gyakorlataik, például reklámüzeneteik kialakítása során fokozott körültekintéssel járjanak el. Fontos, hogy a piacelsőséget és a kizárólagosságot a cégeknek minden versenytársukkal szemben bizonyítaniuk kell, az üzenetek alkalmazásának teljes ideje alatt.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A nemzeti versenyhatóság felhívja továbbá a cégek figyelmét, hogy kommunikációs gyakorlataik kialakítása során érdemes megismerni a GVH – tervezett gyakorlatokkal kapcsolatos – korábbi döntéseit, különösen, ha azok ugyanazt a piacot érintették. A jelen ügyben vizsgált egyik magatartás kapcsán a GVH mintegy 10 évvel ezelőtt lényegében egyező gyakorlat miatt állapított meg jogsértést a fővárosi taxispiac egy másik, akkori szereplőjével szemben.

Az ügy hivatali nyilvántartási száma: VJ/11/2024.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. június 21. szombat
Alajos, Leila
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. június 20. 19:32