A magyar fiatalok számára a pénzügyi függetlenség számít a legnagyobb hosszú távú sikernek
Minden idők legmelegebb nyara után talán nem meglepő, hogy egyre többen választják az őszi hónapokat utazásra és kikapcsolódásra. A kisebb tömeg, az enyhébb időjárás és a kedvezőbb árak mind szerepet játszanak abban, hogy mind több magyar időzíti külföldi nyaralását az őszi hónapokra, elkerülve a főszezont.
Az ősz egyre fontosabbá válik a turizmusban, hiszen ez az időszak jelentős forgalmat és bevételt generál. Már a magyar utazók körében is megfigyelhető ez a globális trend, ugyanis mind többen részesítik előnyben a főszezonon kívüli időszakokat. Ma már a magyar utazók 43 százaléka választ utazást a nyári hónapokon kívül, negyedük pedig kifejezetten elkerüli a főszezont. Közülük legtöbben az őszt részesítik előnyben, míg a téli utazások a legritkábbak. Egy ezer fő megkérdezésével készült kutatásból kiderül, hogy a főszezonon kívüli utazást preferálók legfőbb indokai az alacsonyabb árak, valamint a tömeg és a forróság elkerülése.
Ugyanakkor nem mindenkinek van lehetősége főszezonon kívül utazni: a válaszadók 40 százalékánál akadályozó tényező, hogy a gyerekeknek nyáron van hosszabb iskolai szünet, amit a munkaadók is figyelembe vesznek a szabadságolás tervezésénél. Így leginkább azok választják az őszt, akik munkájuk vagy élethelyzetük miatt rugalmasabbak, például a 60 év felettiek, az inaktívak, az alacsonyabb jövedelműek, illetve a gyermek nélküli családok.
A mi adataink is megerősítik ezt a trendet: minden ötödik megkötött utasbiztosítás a szeptemberi-októberi hónapokhoz kapcsolódik. Emellett összességében is nő az értékesített utasbiztosítások száma, ami köszönhető az egyre nagyobb tudatosságnak is, ugyanis az utazók fele ma már soha nem indul el utasbiztosítás nélkül, további 26 százalék pedig legalább időnként köt
– mondta Szobonya László, a Groupama Biztosító lakossági nem-életbiztosítás termékmenedzsment vezetője.
Nő a népszerűsége a kellemes klímájú desztinációknak
A nyári hónapok továbbra is sokak számára a legvonzóbbak, számukra elképzelhetetlen, hogy nyaralásukat más időszakra tervezzék. A válaszok alapján, a gazdag programkínálat és a hosszabb nappalok mind hozzájárulnak ahhoz, hogy az utazók 57%-a továbbra is kizárólag a nyarat választja külföldi utazáskor.
A változó szokások és az évről évre forróbb nyarak már az utazási irodák gyakorlatára is hatással vannak; érezhetően többen keresik a hűvösebb, északi úti célokat, valamint a szezonon kívüli ajánlatokat. A nyári hónapokban egyre népszerűbbek az észak-európai hajóutak, vagy olyan kellemes klímájú desztinációk, mint például az Azori-szigetek. Az eddig jellemző szezonok határai is elmosódni látszanak: a mediterrán tengerpartokon például akár még októberben is nyári idő és fürdőzésre alkalmas tengervíz várja az utazókat, míg tendenciává vált az is, hogy a távoli, trópusi nyaralóhelyek nyári hónapjai az esősebb évszak ellenére is keresettek
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
– mondja Molnár Judit, az OTP Travel ügyvezetője.
Az OTP Bank adataiból az látszik, hogy 2024-ben is a nyár a legerősebb időszak az utasbiztosítások vásárlása szempontjából, de szeptemberben már több utasbiztosítást kötöttek az ügyfelek, mint az előző év azonos időszakában.
Nem véletlenül népszerű az éves utasbiztosításunk, hiszen ügyfeleink az év bármely szakában, télen-nyáron, korlátlan alkalommal igénybe vehetik legfeljebb 30 napos utazásaikra. A folyamatosan változó ügyféligényekre reagálva most új fedezetekkel bővítettük a szolgáltatást. Októbertől nemcsak a biztosítási összegek jelentős emelésére kerül sor, hanem lehetőség nyílik – indokolt esetben – a külföldi tartózkodás meghosszabbítására, az idő előtti hazautazás költségeinek, valamint a járatkésés miatti parkolási többletköltségek megtérítésére is
– mondta Czikora Emese, az OTP Bank bankbiztosítási főosztályvezetője
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
-
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíted majd ki?
Ha időben elkezd gondoskodni önmagáról, azzal biztosíthatja az időskori megélhetését.
-
Ezeket kell megtenned, hogy még nagyobb biztonságban legyenek a fizetési adataid és a pénzed
Cikksorozatunk második részében mutatjuk az alapvető lépéseket.
-
Mikor kezdjünk el a nyugdíjra készülni?
Ha időben elkezd gondoskodni önmagáról, azzal biztosíthatja az időskori megélhetését.
-
Megérkezett az üzleti laptopok következő generációja (x)
Az adatbiztonság mellett eljött az intelligens megoldások kora.
-
100 milliós támogatás a Lidltől a Heim Pál Gyermekkórháznak (x)
A vállalati stratégia része a társadalmi felelősségvállalás.