Ötre emelkedett a csehországi árvíz halálos áldozatainak száma, nyolc személy pedig eltűnt, őket továbbra is nagy erőkkel keresik – jelentette be Vít Rakusan cseh belügyminiszter.
Az árvízi védekezés miatt lezárták a Pók utcát, emiatt terelik a 106-os autóbuszjáratot - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
A BKK közleménye szerint csütörtökön délelőtt lezárták a Pók utca Szentendrei út és a Duna közötti szakaszát. Ezen az útszakaszon tartós lezárásra kell számítani, ugyanis az út mellett húzódó, Dunába torkolló Aranyhegyi patak elárasztja az úttestet.
A forgalomkorlátozás miatt a 106-os autóbusz terelve közlekedik, nem érinti a Nánási út, a Silvanus sétány, a Pók utca és az Aquincum H megállót. Az autóbusz megáll a 34-es és a 134-es autóbusz Aquincum H megállójában - írták. A BKK emlékeztetett, hogy péntektől lezárják a 2-es metró Batthyány téri állomását, illetve a 19-es és a 41-es villamosok közlekedésében is változásra kell számítani.
Pénteken üzemkezdettől korlátozzák a 19-es és a 41-es villamos közlekedését a Széchenyi Lánchíd térségében. Péntektől a 41-es villamos a Krisztina körút felé, az 56-os villamos vonalán közlekedik, a 19-es villamos pedig két szakaszon jár: a Bécsi út felől csak a Batthyány téri, illetve a Clark Ádám téri ideiglenes végállomásig (felváltva), Kelenföld felől pedig a Clark Ádám tér megállóhelyig.
A BKK közölte: sűrűbben indítják a nagykörúti 4-es és 6-os villamosokat, illetve több járat közlekedik az 1-es villamos vonalán is. A 226-os autóbusz nem közlekedik hétvégén, mert a Margit-szigetet lezárták, illetve a szombatra és vasárnapra meghirdetett nosztalgiavillamosok sem járnak - írta a BKK.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.
-
A nyugdíjra készülve ennyi adó-visszatérítést lehet igényelni
Arra keressük a választ, hogy olvasóink az állami nyugdíjat milyen egyéb megtakarításokkal tervezik kiegészíteni.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
Új vásárlók a magyar drogériákban: így változott meg a piac
A drogérialáncok nem csak hazánkban, Európa többi országában is dinamikusabban fejlődnek, mint a többi lánc.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.