5 °C Budapest
Gyönyörű fiatal nő élvezi az esős napot

Már csak párat kell aludni: hamarosan visszatér a többórás napsütés

MTI
2024. szeptember 15. 17:01

A jövő hét elején még borult idő várható és többfelé kell esőre készülni. A hét közepétől azonban visszatér a többórás napsütés és az egyre szárazabb időben a hőmérséklet is emelkedni kezd, a hét második felében már 20-25 Celsius-fok körüli csúcshőmérséklet várható - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.

Hétfőn még nagyrészt erősen felhős, főként nyugaton, délnyugaton borult idő várható sokfelé esővel, záporral, a legnagyobb mennyiség a délnyugati országrészben hullhat le. Délutántól délkelet, kelet felől már elkezd szakadozni, helyenként csökkenni a felhőzet, és arrafelé egyre kevesebb helyen valószínű csapadék. Az Észak-Dunántúlon délelőtt még többfelé erős, Sopron környékén és a Bakonyban viharos lökések várhatók, majd fokozatosan mérséklődik az északnyugati szél. Másutt helyenként élénkül meg a délkeletire, keletire forduló légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11-18 fok között valószínű, keleten lesz az enyhébb idő.

Kedden hajnalban pára-, ködfoltok alakulhatnak ki, majd napközben változóan felhős időre kell számítani, több-kevesebb napsütéssel, eső, zápor elszórtan fordulhat elő. Az általában északkeleti, északi irányú szél helyenként megélénkül. A hajnali 6-12 fokról délutánra 16-23 fok közé melegszik fel a levegő.

Szerdán hajnalban pára- és ködfoltok képződhetnek, majd napközben változó felhőzet mellett általában több órára kisüt a nap. Helyenként előfordulhat eső, zápor, főleg hazánk délnyugati felén, illetve néhol északkeleten. Az északkeleti, északi szél több helyütt megélénkül. Hajnalban 7-14, a délutáni órákban 21-26 fok várható.

Csütörtökön hajnalban szintén várható pára- és ködfoltok kialakulása, de napközben változóan felhős idő várható, általában többórás napsütéssel. Néhol előfordulhat kisebb eső, zápor, főleg nyugaton, délnyugaton. Az északkeleti szelet sokfelé élénk, néhol időnként erős lökések kísérik. A minimum általában 8-14, a maximum-hőmérséklet 20-25 fok között alakul.

Pénteken a változó felhőzet mellett általában több órára kisüt a nap. Száraz idő lesz a jellemző, de délnyugaton nem kizárt jelentéktelen csapadék. Az északkeleti szelet sok helyütt élénk lökések kísérhetik. A hajnali 8-14 fokról 20-25 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Szombaton többnyire gyengén felhős, napos időre lehet számítani, csapadék nem valószínű, de néhol időnként megélénkülhet az északkeleti szél. A minimum-hőmérséklet 8-14, a csúcsérték 20-25 fok között várható.

Vasárnap nagyrészt gyengén felhős, napos időre van kilátás, csapadék nélkül és jobbára gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A hajnali 7-14 fokról délutánra 20-25 fok közé melegszik fel a levegő.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 22. hétfő
Zénó
52. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. december 22. 12:32