12 °C Budapest
Rengeteg magyar nyaralt idén ebben a mediterrán országban: de lehet, hogy már nem sokáig tehetjük meg?

Rengeteg magyar nyaralt idén ebben a mediterrán országban: de lehet, hogy már nem sokáig tehetjük meg?

2024. szeptember 3. 17:31

Soha annyi turista nem látogatott Spanyolországba eddig, mint idén júliusban. A rekordnak számító 10 millió 851 ezer turista 7,3 százalékkal több, mint egy évvel korábban - közölte az INE spanyol statisztikai hivatal.

Júliusban a legtöbb turista az Egyesült Királyságból érkezett, több mint 2 millióan, a második helyen Franciaország állt 1,62 millióval, a harmadikon Németország 1,25 millióval. Júliusban a légi úton érkezők száma éves összevetésben 7,6 százalékkal, 8,5 millióra nőtt, a közúton érkezetteké pedig 0,6 százalékkal, 1,98 millióra emelkedett.

A vízi úton érkezők száma jelentősen megugrott, 68,2 százalékkal, 336 ezer 700-ra emelkedett, miközben a Spanyolországba vasúton érkezők száma 35,6 százalékkal, 31 ezer 300-ra esett. A legtöbb turistát a

  • Baleár-szigetek fogadták (2,54 millió), majd
  • Katalónia (2,39 millió) és a
  • kelet-spanyolországi valenciai autonóm közösség (1,48 millió) következett.

A júliusban Spanyolországba látogatók éves szinten 11,9 százalékkal többet, 15,54 milliárd eurót költöttek, ami egy főre átlagosan 1432 eurót jelent.

Az INE statisztikai hivatal kimutatása szerint a július végével záródott idei első hét hónapban mintegy 53,4 millió turista látogatott Spanyolországba, 12 százalékkal többen az egy évvel korábbinál. A külföldi turisták hét hónap alatt 71,1 milliárd eurót költöttek az országban.

Kinek jó a sok turista

Mindennek azonban megvan az árnyoldala is, legalábbis a helyi közösségekre nézve. Mint arról beszámoltunk, Barcelona és a turizmus helyzete nem könnyű: nyáron több alkalommai is tüntettek a helyiek a városukba érkező utazók ellen, méghozzá több ezren. 

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A szervezet, amelyik a tüntetések mögött áll, az Assemblea de Barris pel Decreixement Turístic szerint a látogatók megemelik az árakat, miközben az idegenforgalmi ágazatból származó nyereség igazságtalanul oszlik meg és csak növeli a társadalmi egyenlőtlenségeket.

A megélhetési költségek Barcelonában drágák más spanyol városokhoz, például Sevillához és Valenciához képest. Mivel Madrid után a 2. legdrágább város Spanyolországban, a bérleti díjak például az elmúlt 10 évben 68%-kal nőttek, miközben a lakásvásárlás költségei 38%-kal emelkedtek.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Jártál már homoktövis szüreten? Most megteheted! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Moziest: új társasjáték filmrajongóknak (x)

A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.

Vállalkozást indítanál? Saját tőke nélkül is elindulhatsz, így vidd sikerre az ötleted

Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.

Te is szégyenlős vagy a szaunában? Itt a megnyugtató megoldás! (x)

Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. szeptember 15. vasárnap
Enikõ, Melitta
37. hét
Szeptember 15.
Nemzetközi prosztata nap
Szeptember 15.
A mozdonyvezetők napja
Szeptember 15.
Limfóma világnap
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?