17 °C Budapest
Beach at Tagore Promenad in Balatonfured, Hungary

Kitiltotta szállodáiból egyik törzsvendégét a Danubius Hotels: hiába hagyott ott milliókat, ez volt a bűne

2024. augusztus 24. 18:26

Milliókat költő törzsvendéget tiltott ki szállodáiból a Danubius - írja a 24.hu. Saját bevallása szerint évente legalább egymillió forintot költött a balatonfüredi Hotel Annabellában egy budapesti vállalkozó, a szállodalánc vezetése mégis úgy döntött, kitiltja a férfit a hotelből és a cégcsoport valamennyi egységéből.

A lap azt írja, Dancza Gábor értetlenül áll a döntés előtt. Véleménye szerint nem követett el semmi olyat, ami magyarázatot adhatna egy ilyen súlyú döntésre, ő csak a személyzet tevékenységével kapcsolatos véleményét írta meg a menedzsment tagjainak, akik amúgy is igényelték a törzsvendégtől az információkat. Dancza Gábor azt mondta a 24.hu-nak, hogy a hotel vezetése a visszajelzéseket is szívesen fogadta, sőt, a cég minden látogatás után emailt küldött, amelyben hivatalosan is kérték, hogy értékelje az ellátás színvonalát. A személyes kapcsolatok és a gyakori látogatások alapján küldtek is információkat az érintetteknek és a menedzsmentnek.

A vállalkozó szerint ehhez képest teljesen váratlanul érte, hogy tavaly év végén levelet kapott a Danubius Hotels Zrt. jogi igazgatójától, Sztanó Helgától, amelyben jelezték, hogy a cég nem kíván többé szolgáltatást nyújtani neki, foglalásait a jövőben nem fogják visszaigazolni sem a Danubius, sem az Ensana szállodákban, továbbá a törzsvendégprogramból is törlik a nevét.

A hotel szerint azonban nem olyan értelmezhetetlen a helyzet, mint azt Dancza Gábor leírta a lapnak. Fabriczki Petra, a Danubius Hotels kommunikációs igazgatója szerint a törzsvendég viselkedése már túllépett a normális vendégpanaszok határain, és a rendszeres, negatív visszajelzései nagy pszichés terhet jelentettek a szálloda személyzete számára.

"Valljuk, hogy vendégeink és munkatársaink egyformán fontosak számunkra. Ezt az alapelvet vettük figyelembe akkor is, amikor Dancza Gábor úrral szemben úgy döntöttünk, hogy mindkét félnek úgy lesz a jobb, ha a közöttünk fennálló üzleti kapcsolat lezárásra kerül” – mondta a kommunikációs igazgató, aki hangsúlyozta, hogy a vendég a hivatalos panaszcsatornákon túl is folyamatosan kapcsolatba lépett a dolgozókkal, néha órákra lekötve őket panaszaival.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Moziest: új társasjáték filmrajongóknak (x)

A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.

Vállalkozást indítanál? Saját tőke nélkül is elindulhatsz, így vidd sikerre az ötleted

Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.

Te is szégyenlős vagy a szaunában? Itt a megnyugtató megoldás! (x)

Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.

Nemes Jeles László Napszállta című filmje óta nem volt ilyen a hazai mozikban: óriási siker a magyar Kickstarteren

A Fekete pont című film kampánya hatalmas sikert aratott a Brancs közösségi finanszírozási platformon, amely minden előzetes várakozást felülmúlt.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. szeptember 13. péntek
Kornél
37. hét
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?